November 20. | A Műcsarnok is kékbe borul a Gyermekek világnapján

1989. november 20-án fogadta el az ENSZ a Gyermekjogi Egyezményt, azóta ezt a napot a Gyermeki Jogok Világnapjaként tartjuk számon. Ettől kezdve a UNICEF minden év november 20-án, a Gyermekek Világnapján kékbe borítja a világot, így Magyarországot is. A globális felhíváshoz a MŰCSARNOK is csatlakozik a Lisys Project és a For Event közreműködésével: főbejárati homlokzatát, az oszlopokat ezen a napon 15 és 20 óra között kék fénnyel világítja meg.

Szintén a világméretű eseményhez kapcsolódva november 20-án iskolai csoportokat várunk rendhagyó ingyenes művészetpedagógiai programunkra. Az osztályok megtekinthetik az EGYSZER VOLT, SOKSZOR VOLT című kiállítást, ahol Serge Bloch rajzai és Frédéric Boyer szövege alapján megelevenednek az Ószövetség történetei, a Teremtés könyvének legismertebb részei. Élményalapú foglalkozásunkon párbeszédet kezdeményezünk a kiállított művekkel, mindenki számára befogadható és érthető kontextust teremtünk a művészet felé. A különböző korcsoportok igényeit figyelembe véve a kiállítótérben sokoldalú, izgalmas lehetőségeket kínálunk a fiataloknak ahhoz, hogy ismereteket szerezhessenek a világról, a társadalomról, magukról és másokról. Foglalkozásaink a vizuális érzékenység gazdagításán túl az egyéni és szociális fejlődés lehetőségét is segítik. Mindehhez az aktuális kiállítás művei, a vizuális nevelés módszerei, a drámapedagógia, a játék, és nem utolsósorban a mesék lesznek segítségünkre.

2019. november 12. kedd 14:59

 

Lisys-project

nemzeti-szalon.hu

Előző hír