PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2019. évi Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére

http://alkotomuveszet.hu/

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: MANK) pályázatot hirdet fiatal képzőművészek számára a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíj célja:
Az ösztöndíj célja, hogy segítse a tehetséges alkotóművészek pályakezdését és művészi fejlődését, valamint hogy összetett támogatási rendszere révén kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához.
Pályázhatnak:
Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan fiatal képzőművész (festő-, grafikus-, szobrász- és intermédia művész), aki már igazolhatóan önálló művészeti tevékenységet tud felmutatni.
Új pályázóként az 1984. január 01. után születettek, korábbi ösztöndíjasok közül (akik még nem töltötték ki a hároméves ösztöndíjas időtartamot) az 1982. január 01. után születettek pályázhatnak.
Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki 2019-ben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (pl. DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás stb.) részesül.
Ösztöndíjban részesülhet évente: legfeljebb 26 fő.
Az ösztöndíj időtartama: 12 hónap (2019. január 01. napjától 2019. december 31. napjáig).
Az ösztöndíj összege: bruttó 200. 000 Ft/hó.
Az ösztöndíj az SZJA törvény alapján nem minősül adómentes jövedelemnek, ennek megfelelően a hatályos jogszabályi előírások szerinti levonásokkal csökkentett összeg kerül kifizetésre.
A pályázat nyelve: magyar.
Az ösztöndíjpályázat benyújtásához szükséges dokumentáció:
1. Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap és nyilatkozat, összecsatolva, 1-1 példányban (a pályázati adatlap és nyilatkozat letölthető a www.alkotomuveszet.hu honlapról),
2. A pályázó eddigi munkásságát ismertető szakmai önéletrajz, névvel ellátva, összecsatolva, 5 példányban,
3. Munkaterv (az ösztöndíj időtartama alatt megvalósítani tervezett alkotói elképzelés legfeljebb egy oldalas leírása), névvel ellátva, összecsatolva, 5 példányban,
4. Az eddigi művészeti tevékenységet bemutató dokumentáció (portfólió) 1 példányban,
5. A pályázó szakmai munkásságát bemutató legfeljebb 3 alkotás. (Technikai médiumokat használó művészeknek maguknak kell gondoskodniuk a szükséges műszaki feltételekről.)
Az írásbeli pályázatokat két módon szükséges benyújtani:
1.) Postai úton a MANK-hoz 2019. január 25., péntek, 16 óráig, a fenti 1., 2. és 3. pontokban felsorolt dokumentumok hiánytalan, kellő példányban történő csatolásával kell benyújtani. A postai úton benyújtott pályázatoknak a fenti időpontig be kell érkezniük a MANK-hoz. (A feladás időpontjával kapcsolatos esetleges viták elkerülése végett érdemes tértivevénnyel postázni a küldeményt.)
Postai benyújtás címe:
MANK Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.
2.) Elektronikus úton, a fenti 1., 2. és 3. pontokban felsorolt dokumentumokból összeszerkesztett, egy darab PDF formátumú csatolt fájlt a derkovits2019@alkotomuveszet.hu e-mail címre 2019. január 25., péntek, 16 óráig. (A pályázat óriás file-ként való benyújtása, illetve más weboldalra való feltöltése nem tekinthető érvényes pályázatnak.) Nem kötelező eleme a pályázati anyagnak, de amennyiben rendelkezésére áll online portfólió vagy saját weboldal, kérjük csatolni.
Az elbírálás határideje: a beérkezési határidőtől számított legfeljebb 40 munkanap.
A művek és a portfólió beadásának helyszíne: Műcsarnok (Budapest 1146, Dózsa György út 37.), főbejárat.
Ingyenes parkolásra a Műcsarnok melletti buszparkolóban (a Dózsa György út felől) van lehetőség.
A művek és a portfólió beadásának időpontja: 2019. február 04., hétfő, 9 és 17 óra között.
A művek installálását a pályázó művésznek kell biztosítania. A műtárgyak falon való rögzítésére nincs lehetőség. Kérjük a pályamunkákon egyértelműen feltüntetni a pályázó nevét. A művek és a portfólió beszállításának, installálásának és elszállításának költsége a pályázó művészt terheli.
A művek és a portfóliók visszaadásának helyszíne és időpontja:
Műcsarnok (Budapest 1146, Dózsa György út 37.), főbejárat, 2019. február 07., csütörtök, 9 és 17 óra között.
Az át nem vett művek tárolásáért a MANK költséget számít fel.

Érvénytelen a pályázat, amennyiben:
- a pályázó személye nem felel meg a pályázati feltételeknek,
- hiányos a mellékelt dokumentáció,
- az adatlap vagy a nyilatkozat hiányos, illetve a valóságnak nem megfelelő adatokat tartalmaz,
- határidőn túl történik a benyújtása.
A pályázat elbírálása:
A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt. A MANK fenntartja a jogot arra, hogy a pályázatot annak bármely szakaszában eredménytelennek nyilvánítsa.
A kuratórium tagjainak névsorát a www.alkotomuveszet.hu honlapon tesszük közzé.
A MANK az eredményről a döntést követő 15 munkanapon belül valamennyi pályázót írásban értesíti, és a nyertes pályázók névsorát a www.alkotomuveszet.hu honlapon közzéteszi. Az e-mailben történt értesítés írásbeli értesítésnek minősül. A döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
A beérkezett pályázati anyagok színvonala és a kuratórium szakmai döntése alapján két ösztöndíjasnak a MANK egy felújított, modern csoportos (2 fős) műtermet biztosít a Szentendrei Régi Művésztelepen, amelyet az ösztöndíjasok egy évig, (2019. április 01 – 2020. március 31.) személyenként havi 5.000,- Ft rezsi költség hozzájárulás vállalásával közösen (1-1 fő) vehetnek igénybe a zavartalan, folyamatos alkotói munka érdekében.
Az értékelés szempontjai:
A pályázó szakmai előélete, a bemutatott művek színvonala.
Szerződéskötés:
A nyertes pályázóval a szakmai és pénzügyi lebonyolító MANK ösztöndíjszerződést köt. A szerződéskötéshez minden nyertes pályázónak csatlakoznia kell a Magyar Mecénás Programhoz (http://www.alkotomuveszet.hu/index.php/mank/magyar-mecenas-program).
Az ösztöndíj kifizetése:
Az ösztöndíj folyósításáról a MANK gondoskodik az ösztöndíjszerződés mindkét fél által történő aláírását követően.
Beszámolási kötelezettség:
Az ösztöndíjat elnyert művészeknek az ösztöndíjas időszak művészi teljesítményéről 2019. november végéig írásban, 2019. december elején a műalkotások kiállításon való bemutatásával
kell beszámolnia. A beszámolóval kapcsolatos tudnivalókról (valószínű vidéki helyszín, időpont) az ösztöndíjat elnyert alkotókat értesíti a MANK.
Amennyiben az ösztöndíjas beszámolási kötelezettségének nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, az ösztöndíj visszatartható, illetve részlegesen vagy teljes összegben visszakövetelhető.
Ösztöndíjas kiállítás:
A nyertes pályázók részt vesznek egy kurátori válogatáson alapuló reprezentatív kiállításon, amelyet 2019. februárban rendezünk meg az ösztöndíjasok bemutatkozásaként.
Az ösztöndíj-támogatás feltüntetésének kötelezettsége:
Az ösztöndíjas az ösztöndíjjal támogatott munkáinak kiállítása esetén köteles az ösztöndíj nevét és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának tényét feltüntetni (pl.: Az alkotó az Emberi Erőforrások Minisztériumának Derkovits Gyula ösztöndíjasa.).
A pályázatbeadással kapcsolatos további információ:
Név: Orgován Kinga
E-mail: derkovits2019@alkotomuveszet.hu
Szentendre, 2018. december 18.
MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. 

2019. január 16. szerda 13:27

nemzeti-szalon.hu

Előző hír