A Műcsarnok Filmkör 2018-2019 őszi/téli sorozatai:
VÉGZET - Louis Malle, Vittorio De Sica, Joseph Losey, Jerzy Skolimowski, Ewan McGregor, Andrej Zvjagincev, Jean Jacques Beineix, Máriássy Félix, Orson Welles, Pier Paolo Pasolini, Michael Powell, Abel Ferrara, Hou Hsiao-Hsien filmjei
AZ ORGANIZMUS MISZTÉRIUMA - PROMENÁD A GYÖNYÖRBE - Wim Wenders, Jan Sverák, Dusan Makavejev, Jessica Hausner, Thomas Vinterberg, Alan Parker filmjei
A Rejtett történetek – az életreform-mozgalmak és a művészetek c. kiállításhoz
Sorozatszerkesztő: Cieklinski Sándor
Louis Malle: Végzet (Damage, 111 perc, 1992)
Előadó: Mátyás Péter
A francia új hullám egy kései darabja, még akkor is - ha a “nouvelle vague” a ’90-es években már nem létezett. A melodráma köntösébe bújtatott történetet itt a görög tragédiák sorsszerűsége irányítja. A Végzet egy fiatal, ellenállhatatlanul vonzó, sötét hajú nő képében kerül a középkorú, konzervatív miniszter útjába. Malle bűnügyiből és romanticizmusból kikevert koktélja Godard, Truffaut és Chabrol nyomdokain haladva újra gondolja az “őrült szerelem” modern mítoszát.
Vittorio De Sica: Biciklitolvajok (Ladri di biciclette, 89 perc, 1948)
Előadó: Cieklinski Sándor
A Biciklitolvajok az olasz neorealista filmművészet egyik legszebb alkotása, hitelesen és katartikusan tárja fel a szegénység determinálta végzetet. Antonio Ricci munkanélküli, mindent megtesz, hogy ellássa feladatát, eltartsa családját, de egy éve már nincs rendes állása. Végre kínálkozik egy lehetőség, de a munka betöltéséhez szüksége van egy kerékpárra. A család komoly áldozatot hoz, hogy összegyűljön a pénz a járműre, amit azonban tolvajok az első munkanapon ellopnak. Antonio és a fia keresztül-kasul bejárják a várost, hogy a bicikli nyomára bukkanjanak.
Joseph Losey: Klein úr (Monsieur Klein, 122 perc, 1976)
Előadó: Ungváry Krisztián
Robert Klein jómódú műkereskedő Párizsban. De valahol végzetes hiba történt, a Hivatal véletlenül összekeveri Klein urat egy másik személlyel. 1942-ben járunk, a férfi mindent elkövet, hogy tisztázza a félreértést. Joseph Losey rendezése és a Trauner Sándor komponálta látványvilág betekintést nyújt a német megszállás alatt élő Franciaország társadalmi viszonyaiba és atmoszférájába. Alain Delon a film főszerepében pályája egyik legnagyszerűbb színészi alakítását nyújtja.
Wim Wenders: A világ végéig (Bis ans Ende der Welt, 151 perc, 1991)
Előadó: Hirsch Tibor
Különös emberek, férfiak és egy nő utazza végig a világot – francia-olasz autópályáktól misztikus ausztrál bennszülött faluig, a kozmikus katasztrófa árnyékában. Van közülük, aki „látványban utazik”, hiszen ha működne egy bizonyos titokzatos találmány, emberi álomképekhez férne hozzá, akár egy szenvedélyes filmművész. Van közülük aki „történetekben” utazik, fikcióval védekezne az unalom ellen – mint zabolátlan fantáziájú író. Mindenki fájdalmas korlátok közt vergődik azonban: aki látvánnyal dolgozna, annak nem megy a látás, aki mesékkel, annak nem megy a mesélés. Utaznak tehát, városról városra, kontinensről kontinensre, egyik kultúrkörből a másikba, sőt, egyik filmstílusból, műfajból a másikba – hogy a "világ végén a világ végét" bőrükön megtapasztalva az utolsó pillanatban megváltsák magukat.
Jerzy Skolimowski: A kiáltás (The Shout/ angol thriller, 83 perc, 1978)
Előadó: Varró Attila
Robert Graves híres novellájának szürreális filmverziója egy lengyel emigráns rendező tálalásában – a brit horrorfilm egyik legendás kultuszdarabja, amely a Ne nézz oda! és a Fűzember két klasszikus remekművel együtt a korszak intellektuális rémfilmjeinek szentháromságát alkotja. Messzi földről érkezett, rejtélyes idegen fészkeli be magát egy fiatal házaspár vidéki otthonába, majd lassanként ura és parancsolója lesz a háznak, hála mágikus tudásának, amelyet az ausztrál vadon varázslóitól tanult el. Vagy mindez csupán egy őrült meséje? A Dr. Caligari találkozása a brit új hullám kisrealizmusával.
Jan Sverák: Akkumulátor I.(Akumulator I.,102 perc, 1994)
Előadó: Cieklinski Sándor
Mi jön létre abból, ha a Mátrix gondolatvilágát a Hrabal-adaptációk hangulatával vegyíti össze valaki? Nem kevesebb, mint a cseh filmszatírák egyik újabb zseniális darabja. Ráadásul a film a kultikus amerikai sci-fit öt évvel megelőzve készült el és hazájában rögtön az első helyre is került a nézők népszerűségi listáján. Olda Soukup már minden vizsgálaton átesett, a leletek tanúsága szerint teljesen egészséges. A fiatalember ennek ellenére a végkimerülés határán vegetálva éli a mindennapjait. Szerencsére a sors összehozza Fisarek úrral, a gyógyítóval, aki feltárja előtte, hogy mi szippantja ki belőle az életerőt és utat mutat a rabságból való megszabaduláshoz.
Ewan McGregor: Amerikai pasztorál (American Pastoral, 102 perc, 2016)
Előadó: Baranyai Béla
Ha valaki ránéz Seymour Levovra (Ewan McGregor), egy pillanatig sem gondolná, hogy egy newarki zsidó családból származik. Nem véletlenül ragasztja rá egyik tanára a „Svéd” becenevet. Svéd minden sportban kiváló teljesítményt nyújt, a háború utolsó évében megjárja a tengerészgyalogságot is, ám végül nem lesz se sportoló, se katona, hanem igazi jófiúként apja kesztyűgyárában kezd dolgozni. Feleségül veszi a katolikus Miss New Jersey-t, vagyis Dawn Dwyert (Jennifer Connelly). Egy lányuk születik, Meredith „Merry” (Dakota Fanning), aki apja és anyja szeme fénye. A lány vietnámi háború elleni eszeveszett, kamaszos dühe egy idő után gyűlölettel átitatott rögeszmévé válik. Egy napon aztán „hazahozza a háborút”: felrobbantja az Old Rimrock-i vegyesboltot. Ewan McGregor rendezése Philip Roth Pulitzer-díjas regénye alapján.
Andrej Zvjagincev: Elena (109 perc, 2011)
Előadó: Cieklinski Sándor
Andrej Zvjagincev – a Visszatérés és a Kiűzetés után − sorrendben harmadik filmje, a Jelena (2011) forgatókönyve eredetileg egy angol producer (Oliver Danghi) meg nem valósult Apokalipszis-filmtetralógiájának egyik darabjaként készült el, és mindenféle orosz jellegzetességet nélkülözött, jóllehet a film szüzséjéhez a jelenkori Oroszország szolgáltatta az életanyagot. Mivel a filmtetralógia nem valósult meg, a forgatókönyv visszatért hazájába, a szüzsé eredeti kulturális talajához, de fogantatásának körülményei így is rajta hagyták nyomukat. Mindenekelőtt e mai, orosz kispolgári miliőben játszódó köznapi történet apokaliptikus hangoltságán, és a film etűdszerű rövidségén, novellisztikusan feszes és csattanós szerkezetén. Az Apokalipszis – a végkifejlet mint az igazság megjelenése – az eredeti filmterv szerint sem valamilyen rendkívüli, látványos külső, hanembelső esemény képét öltötte, amely a köznapi életben bontakozik ki. A Jelena egy közönséges és szinte nyomtalan bűntett – lényegében egy férj-gyilkosság − elkövetésének története, ám egy olyan világban, amelyben erkölcsi vagy lelki értelemben nincs már bűn (a bűn nem sorscselekmény, legfeljebb büntetőjogi fikció), mert túl van jón és rosszon, amelyben „minden megengedett”, és éppen ezért és ennyiben apokaliptikus. A világ apokaliptikus semmisége Jelena – a szerető anya és a férjgyilkos feleség −, a film egyetlen, belső élettel is rendelkező hőse tudatának tükrében jelenik meg a néző előtt. Jelena− mint neve is utal rá − az utolsó fényfoszlány ebben az áthatolhatatlanul sötét, banálisan démonikus világban, ő ugyanis, még képes lelkére vehető bűnt elkövetni, a többi szereplő számára ilyen bűn nem létezik már. Az Apokalipszis abban áll, hogy e világban megszűnik a végzet – a bűn és bűnhődés – hatalma, helyére a fiziológiai késztetés és a mechanikus determináció vagy a puszta véletlen lép. A bűnbánatot, a katartikus megrendülést és megtisztulást a lélektelenség közönye és a fiziológiai boldogság bárgyúsága váltja fel, a megjelenő igazság felfénylő szépségét az élethazugság mindent sötétségbe borító giccse.
Dusan Makavejev: W. R., az organizmus misztériuma (W. R. - Misterije organizma, 86 perc, 1971)
Előadó: Mátyás Péter
Betiltott filmjére így emlékszik vissza rendezője. ”A filmet 1971-ben készítettem. Április végén megjelent egy pornómagazinban, a Flesh-ben egy kép a filmből: meztelen emberek, a háttérben egy Lenin-fotó látható. A képet a standfotós a tudtom nélkül adta el. Másnap a szovjet követség titkára meglátogatta a Tájékoztatási Hivatalt, és közölte: mélyen meg vannak döbbenve. Ha én lettem volna a Minisztériumban, csodálkozva visszakérdeztem volna: hogy lehet, hogy ilyen gyorsan reagálnak valamire, különösen egy pornólapra?” (Dusan Makavejev)
Jean Jacques Beineix: Holdfény a csatorna felett (La lune dans le caniveau, 137 perc, 1983)
Előadó: Varró Attila
Az elsősorban a Betty Blue kultuszfilmjéről ismert Jean-Jacques Beneix különös, álomszerű bűnügyi melodrámájában sikerrel helyezi át a francia lírai realizmus szellemét a 80-as évek francia cinema-du-look mozgalmába: vadromantikája végzetesebb, mint Leos Carax filmjeiben, kalandjai sötétebbek, mint a Luc Besson-opuszoké. A francia film-auteurök egyik kedvelt jenki krimiíróját jelentő David Goodis (Lőj a zongoristára,A betörés) legismertebb regénye egy háborgó lelkű dokkmunkásról szól, aki kishúga gyilkosát keresi a ködös kikötői utakon, ám helyette az elsöprő erejű szerelemre talál rá – bár talán a kettő nincs is olyan távol egymástól. Depardieu, Nastassja Kinski és az Almodovar-kedvenc Victoria Abril éjfekete szerelmi háromszöge, egy színpompás posztmodern lidércnyomásban.
Máriássy Félix: Csempészek (81 perc, 1958)
Előadó: Gelencsér Gábor
A Csempészek Máriássy Félix neorealista korszakának kevéssé ismert, noha az 1954 és 1962 közötti (úgynevezett átmeneti) korszak formatörténete szempontjából rendkívül fontos filmje. A harmincas években, paraszti környezetben játszódó történet adaptálója nem a lírai realizmus, még csak nem is a neorealizmus, hanem az abból épp akkortájt kinövő modern olasz filmművészet szellemében jár el, amikor Szabó Pál három elbeszélésének összefűzésével (A trombitás, Boldizsár bajba keveredik, valamint a címadó Csempészek) a véletlent, az absztrakt párhuzamos szerkezetet, az epizodikusságot és a nyitott befejezést teszi meg az egységessé formált történet legfőbb szervezőelvévé.
Jessica Hausner: Lourdes (96 perc, 2009)
Előadó: Baranyai Béla
A világ számos Mária-kegyhelyei közül Lourdes azért emelkedik ki, mert ide az emberek nem csak imádkozni jönnek: legtöbben testi-lelki bajaikra keresnek gyógyírt. A kerekesszékbe kényszerült Christine (Sylvie Testud) is ezért látogat el a francia kisvárosba. Az már egy másik kérdés, hogy valóban hisz-e ebben az egészben. Jessica Hausner filmje nem csak egy hétköznapi zarándoklat története. Vajon hiszünk-e még a csodákban? És ha igen, akkor miért nem?
Orson Welles: Macbeth (89 perc, 1948)
Előadó: Mátyás Péter
A végzetnek ebben az ellenállásra nem találó világában a rendező áthelyezte a cselekményt az első keresztények korának Skóciájába. „Macbeth egy vérengző őrült, aki csak démonaira hallgat, akik uralmuk alatt tartják őt… A Macbeth, ahogy Welles elkészítette a legszebb filmek egyike, nem ismerünk még egy olyan filmalkotást, amely ennyire megközelítette volna azt, amit Shakespeare az „élet lázas megrázkódtatásainak” nevezett.” (Claude Beylie)
Thomas Vinterberg: A kommuna (Kollektivet / The Commune, 111 perc, 2015)
Előadó: Báron György
Thomas Vinterberg 1998-as fő művében, a Születésnap-ban a hagyományos család-modell hipokríziséről rajzolt elrettentő képet. Csaknem két évtizeddel később, számos kitérő után, a hatvanas-hetvenes évek forradalmi család-kísérletét, a kommuna esélyei vizsgálja. Egy középkorú házaspár tágas családi házába meghívja barátait, ismerőseit, és azok barátait, ismerőseit, hogy lakjanak-éljenek együtt békés, szabad, szolidáris közösségben. Közös a konyha, a hálószoba, az ágy, a partner, a gyerek, a kutya, az autó, minden. Működik-e ez a szép utópia, amelyben a hatvanas-hetvenes évek Nyugat-Európájában és Amerikájában százezrek hittek, vagy az eltérő érdekek, szokások, a féltékenység, irigység és önzés szétrobbantják a kezdetben lelkes, összetartó közösséget? Vinterberg ezekre a kérdésekre keresi a választ, a rá jellemző pszichológiai érzékenységgel, szomorúan és kíméletlen (ön)iróniával.
Pier PaoloPasolini: Oidipusz király (Edipo re, 104 perc, 1967)
Előadó: Cieklinski Sándor
A sorsa elől menekülő, sorsát épp ezáltal beteljesítő Oidipusz történetét Pasolini párhuzamosan két idősíkban meséli el. A 20. századi itáliai környezetben lezajló események bekeretezik a mitikus-archaikus világnak azt a különleges látomását, melyet egyszerre jellemez nyers naturalizmus valamint a páratlan költői és vizuális stilizáció.
Alan Parker: Promenád a gyönyörbe (The Road to Wellville, 120 perc,1994)
Előadó: Mátyás Péter
A civilizáció és a természet kapcsolatában a filmesek fantáziáját mindig jobban izgatta az ökodiktatúra, amikor is az egészség és a környezet ügye az emberi szabadságot korlátozó tényezővé válik. Dr. Kellogg múlt század eleji szanatóriumában az áltudományos gyógyítógépek és a sarlatán orvosi módszerek keverednek össze egy burleszk egészségőrületté, ám a klinikai kezelés alól egyetlen páciens sem menekülhet. A főszerepben pedig Anthony Hopkins brillírozik.
Abel Ferrara: Testrablók (Body Snatchers, 83 perc, 1993)
Előadó: Varga Zoltán
„Azt hiszem, a dolgok okkal történnek. Akkor is, ha az ok nem éppen rokonszenves.” Ezekkel a szavakkal kezdi történetét Abel Ferrara Testrablók című filmjének kamaszlány-hőse, akinek családjával töltött kényszerű tartózkodása a katonai bázison lázálomba torkollik. Abel Ferrara, az amerikai filmművészet nagy renitense – olyan provokatív kultuszmozik rendezője, mint a Ms. 45 – A bosszú angyala, a Mocskos zsaru, A temetés vagy a New Rose Hotel – kevés számú hollywoodi alkotásainak egyikeként készítette az inváziós sci-fi alapművének 1993-as feldolgozását. Don Siegel eredeti filmje (A testrablók támadása, 1956) az emberek helyébe lépő érzelemmentes, lélektelen klónok elterjedéseként vizionálta, Király Jenő kifejezésével élve, a „kialvás mitológiáját”. Philip Kaufman 1978-ban frissítette a témát a Siegel-klasszikus újrafeldolgozásával. Abel Ferrara változata nem hagyományos remake, sokkal inkább variáció ugyanarra a szorongáskeltő alaphelyzetre; főhőse, cselekményépítése és közege révén legalább annyira eloldódik elődeitől, mint amennyire a közös motívumok révén kötődik hozzájuk. Bár a Testrablókban megvan minden, amit a műfaj nézői elvárhatnak, a művészfilmes stíluseszközök teszik igazán kiemelkedővé: Ferrara alkonyi-őszi hangulatú egzisztencialista elégiája költői minőséggel ruházza föl az inváziós sci-fit.
Hou Hsiao-Hsien: A bérgyilkos (The Assassin/Nie yin niang, 120 perc)
Előadó: Vincze Teréz
Tajvan legjelentősebb rendezője, Hou Hsiao-hsien 2015-ben a Cannesi Filmfesztiválon a legjobb rendezés díját nyerte el ezzel a lenyűgöző látványvilágú, különleges hangulatú, a tradicionális kínai kultúrát a művészfilm formanyelvén megszólaltató darabbal. A film egy régi, tradicionális kínai történet feldolgozása, melyben a végzet egy női bérgyilkos képében érkezik. A főhőst gyermekkorától arra képezték, hogy tökéletes technikával, láthatatlanul és szenvtelenül gyilkoljon. De mi történik, ha minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítják: az új küldetés saját érzelmeivel szembesíti, és azzal, mi rejtőzik valójában a végzet rezzenéstelennek tűnő álarca mögött.
Michael Powell: Piros cipellők (The Red Shoes, 134 perc, 1948)
Előadó: Varró Attila
A világhírű brit Powell-Pressburger szerzőpáros máig legismertebb alkotása egy tragikus Andersen-mese balett-színpadra állításáról, amelynek balerina hősnője a zsarnok rendezőzseni és a tehetséges ifjú zeneszerző között vergődve járja haláltáncát a világát jelentő deszkákon. Filmtörténeti klasszikus, maga korában példátlan látványvilággal és olyan elsöprő erejű szenvedéllyel, amely nem csak a szerelmi melodrámák élvonalába emeli, de lázálmos képsoraival megelőlegezi a Suspíria és a Fekete hattyú rajongott balett-horrorjait.
Belépő a beszélgetésekre: 800 Ft
2018. augusztus 17. péntek 13:03