Erhardt Miklós és a MOME Médiadizájn szakos hallgatóinak kiállítása
Képzeljük el, hogy a Dorottya Galéria, a maga formai és tartalmi ürességében, változatlanul fennmarad egy olasz divatszaküzletek uralta sétálóutcában, luxushotelek szomszédságában. A jövőjével kapcsolatban eleddig döntésképtelennek bizonyuló erők rálegyintenek, a profilját visszamenőleg, illetve ideiglenesen kialakítani igyekvő kulturális munkások érdeklődése kifullad. Ezt a lehetetlen helyzetet igyekszik konceptuálisan hasznosítani az Ad Hoc (et Nunc), a Köztes idő sorozat záró kiállítása.
A kiállítás közvetlen előzménye egy kiállításdizájn-workshop a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol a résztvevők, valamennyien a MOME Vizuális Kommunikáció Tanszékének hallgatói, Erhardt Miklóssal közösen arra igyekeztek választ találni, hogy milyen módon hozható létre művészi reakció egy adott tematikára és kiállítótérre, illetve a tér által képviselt kontextusra, elsődlegesen háttérdizájn és installációs elemek használatával, egy kollektív folyamat eredményeként. A workshop során körbejárták a Dorottya Galéria és a Köztes idő kiállítás sorozat történetét, bejárták a teret, felmérték a munkájukhoz rendelkezésre álló anyagokat, majd belekezdtek abba a küzdelembe, amit a közös (és alapvetően céltalan) kreatív munka mindig magával hoz.
A dolog természetéből adódóan a végeredmény előre nehezen leírható. A tervekben egy olyan kiállítás szerepel, amelynek célközönsége a kortárs művészet és az intézménykritika területén nem otthonos, a városi környezettel rövid időre elkötelezett, de az adott korlátok közt valóban kíváncsi járókelő. A galéria történetének és jelen helyzetének megközelítéséhez Csokonai Vitéz Mihály vígeposza merült fel, mint inspirációs vezérfonál. Dorottya, nem találván urat (üzemeltetőt) magának, kis performansszal igyekszik lendületbe hozni a sorsot: egy éjjeliedényből és emlékeiből installációt épít, majd a hajfürtökből, táncrendekből, szerelmes levelekből és mirtusz-koszorúkból rakott máglyát kéngyertyákkal, néhány balha társaságában, meggyújtja, kártyát vet, és erősen fogadkozik…
Ámor ezt hallgatta, nevette, és jelűl
Egy kisded mennydörgést durranta balfelűl,
Mellyre az áerbe magát felemelte
Éris, s az áldozat tüzét elpeselte.
(Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya vagyis A dámák diadalma a fársángon, Második könyv)
Erhardt Miklós (1966) a Magyar Képzőművészeti Főiskola intermédia szakán végzett. Művészetében különböző új technikák, műfajok és megközelítések egymásba oldását valósítja meg. 1998-tól aktívan bekapcsolódott az alternatív filmezés egyik legfontosabb hazai műhelyének, a Balázs Béla Stúdiónak a munkájába. A filmkészítés mellett érdeklődése egyes társadalmi problémák művészi megjelenítése felé fordult. 1998 és 2005 között az együttműködésre épülő, dokumentatív és performatív projekteket létrehozó Big Hope művészcsoportban dolgozott Dominic Hisloppal közösen. A hajléktalanok marginalizált életvilágát dokumentáló, empatikus és újszerű fotósorozatuk, a Saját szemmel című projekt széleskörű nemzetközi figyelmet keltett. Számos kiállításon vettek részt. (Budapest, Stockholm, Berlin, Linz, Graz, Bécs, Taipei, New York, Madrid, Milánó, Torinó, stb.) 2005-től önállóan állít ki, olyan rangos helyszíneken, mint például a De Appel (Amszterdam), Galerija Skc (Belgrád), Le Fresnoy (Tourcoing), Secession (Bécs), Manifesta 7 (Rovereto). Több könyv jelent meg fordításában, illetve szerkesztésében. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára.