ikOn NAP 2011

Torta konferencia nélkül

11 éves az ikOn ● m.ikOn – független kortárs képzőművészeti periodika
● a 2010-es lapszámok mustrája a művészek részvételével
● zsúr, mozizás, barátkozás, kortárs képzőművészet

Az ikOn 2000 óta nyújt segítséget a képzőművészeti élet eseményeinek szervezésében, összehangolásában és segíti elő a művészeti élet résztvevői és a közönség közti kommunikációt.

Az ikOn 2010-ben m.ikOn címmel dvd alapú folyóiratot indított, mely a videó formában közölhető műveknek, a művésztől származó eredeti gondolatoknak és háttér-információknak biztosít helyet. Az m.ikOn interjúk és reprodukciók közlésén keresztül mutat be kortárs képzőművészeket, emellett rendszeresen közöl dokumentációkat és filmeket.

Rendezvényünk keretében, a hagyományos születésnapi ünneplésen túl a művészek részvételével mutatjuk be az m.ikOn 2010. évi számait, és levetítjük a közönség szavazatai alapján legnépszerűbb interjúkat. A zsúr fénypontja a 2011-es ikOn torta felvágása!
2011. január 13.

Műcsarnok

Jegyek
2010. december 17. - 2011. február 13.
Előző kiállítás

TAIWAN CALLING Tajvani kortárs képzőművészet

2011. január 22. - március 20.
Következő kiállítás

ED TEMPLETON