VIGYÁZAT, MŰCSARNOK!

Nyilvános konferencia a kortárs magyar képzőművészet perspektíváiról



ÉLŐ KÖZVETÍTÉS A KONFERENCIÁRÓL


Konferenciánk címe Kállai Ernő hatvanöt évvel ezelőtti írását idézi, amelyben a neves műkritikus az elavult, másodvonalbeli művészet szimbolikus gyűjtőhelyeként pozícionálta a Műcsarnokot. Nem volt egyedül ezzel a véleményével: sokan gondolták úgy, hogy az igazán jó művészet kiszorul az intézményből.

Bár a Műcsarnok szerepe az elmúlt évtizedekben radikálisan átalakult, ebből a szempontból szinte semmi nem változott: számos művész ma is úgy éli meg, hogy valamiféle külsődleges, a „valódi” művészet terrénumán kívül álló ideológiai vagy esztétikai koncepció miatt nincs esélye itt kiállítani. Az, hogy a kortárs magyar művészet kánonját immár döntően befolyásolja mindaz, ami a Műcsarnokban történik, valódi tétet ad a művészek és kurátorok sérelmeinek. Aligha akad még egy olyan hazai művészeti intézmény, amely az elmúlt száz évben annyi kritikát és szitkozódást szenvedett volna el, mint a Műcsarnok. Ez is része annak a hagyománynak, amelyhez az intézménynek újra és újra ki kell alakítani a maga viszonyát.

A konferencia innét indul – de reményeink szerint a kortárs magyar képzőművészet előtt álló perspektívákról szól. Az első nap témája az intézményi keretek rendszerváltás utáni átalakulása és jelenlegi helyzete lesz – különös tekintettel a Műcsarnokra. Április 16-án délelőtt a sokak által régóta áhított Budapesti Biennálé koncepciójáról lesz szó, délután pedig a kritikai, esztétikai reflexiókat közlő folyóiratok szerepéről a hazai művészeti szcénában.

A KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAMJA
(Letölthető formátum)


10: 30 -11:00 Érkezés
11:15 – 12.00
ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ:
Szõcs Géza KULTÚRÁÉRT FELELÕS ÁLLAMTITKÁR (NEMZETI ERÕFORRÁS MINISZTÉRIUM)
Gulyás Gábor igazgató, Műcsarnok plenáris előadása
12: 00 – 13:00 Szünet

1. Nap: április 15. péntek

Téma: A kortárs művészet intézményi kereteinek rendszerváltás utáni átalakulása és jelenlegi helyzete – különös tekintettel a Műcsarnokra

Szekcióvezető: Készman József kurátor, kritikus

A szekció résztvevőinek bemutatása, felvezetés

Bevezető előadás: Dr. György Péter, esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program vezetője

L. Simon László József Attila-díjas költő, szerkesztő, kulturális szakértő, az Országgyűlés kulturális- és sajtóbizottságának elnöke.

Dr. Keserü Katalin művészettörténész, az ELTE Művészettörténeti Intézetének oktatója, egyetemi docens

Dr. Fabényi Julia művészettörténész, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója

Dr Horkay Hörcher Ferenc irodalom- és eszmetörténész, a PPKE Piliscsaba BTK Esztétika Tanszékének vezetője

összefoglalás, Q&A

19.00 – 20.00 fogadás (meghívó-kártyával)


2. Nap: április 16. Szombat
Délelőtt

Téma: A nemzetközi szcéna keretei Budapestről nézve és a 2014-re tervezett Budapest Biennále koncepciója

Szekcióvezető: Páldi Lívia kurátor

10: 30 -11:00 Érkezés

11.00 –11. 15 Bevezető, bemutatkozás

11.15 –11.45
Bojár Iván András művészettörténész, művészeti szakíró, A Fővárosi Önkormányzat Városarculati Tanácsnoka.

11.45 –12.15
Timár Katalin kommunikációkutató, a Ludwig Múzeum -- Kortárs Művészeti Múzeum kurátora

12.15 –12.45
Sturcz János PhD művészettörténész, az MKE, Művészettörténet tanszék tanszékvezetője

12.45 –13.15
Petrányi Zsolt, PhD művészettörténész, kurátor

13.15 –13.45
Rényi András az ELTE Művészettörténeti Intézetének igazgatója

13.45 – 14.30
összefoglalás, Q&A

15.00 – 16.00 szünet

Délután

Téma: a kritikai, esztétikai reflexiókat közlő folyóiratok szerepe a hazai művészeti szcénában

Szekcióvezető: Gulyás Gábor

Bevezető, bemutatkozás

Hajdu István kritikus, szerkesztő, a Balkon főszerkesztője

P. Szabó Ernő művészettörténész, kritikus (Új Művészet)

Rieder Gábor művészeti író (Artportál, Artmagazin szerkesztője)

Süvecz Emese kurátor szerkesztő - Tranzitblog.hu

Szanyi Ágnes szociológus, projektasszisztens, Tranzit.hu

Berszán Zsolt szerkesztő, képzőművész (BÁZIS, Kolozsvár)

összefoglalás, Q&A

19.00 –19.30
összegzés, zárszó: Gulyás Gábor

2011. április 15. - április 16.

Műcsarnok

Jegyek
2011. április 9. - május 29.
Előző kiállítás

2010. ÉVI DERKOVITS GYULA KÉPZŐMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJASOK

2011. május 14. - július 31.
Következő kiállítás

MICHAËL BORREMANS: EATING THE BEARD SZAKÁLLAT ENNI