TÜKÖR ÁLTAL HOMÁLYOSAN

ARCOK TEGNAP ÉS MA

FINISSZÁZS
2013. május 5., vasárnap

14:30 - Tárlatvezetés a kurátorokkal, Gulyás Gáborral, Angel Judittal és Rózsás Líviával

16:30 - Nálatok laknak-e képek?
Lackfi János és Wirth Imre a kiállításon látható képek közül néhányat kiválasztva olvassák fel verses közelítéseiket arcokról, képekről, gyerekesen és komolyan, gyerekeknek és nagyobbaknak.

17:30 - Gitárkoncert - Sinha Róbert és Vidák Róbert Az emberi arc egyszerre néző és nézett, de főként ez utóbbi: saját arcunkat is csak kívülről, valamiben tükröződve láthatjuk. Metafizikai, etikai, szemiotikai és művészeti szempontból egyaránt az ember legfontosabb testrésze: az arcnak világteremtő ereje van. A portré a képzőművészet meghatározó műfaja, amelyen hagyományosan az emberi arc ábrázolását, egy személy külsejének és személyiségének megjelenítését szokás érteni. Ez a műfaji meghatározás egyszerűnek tűnik, az elmúlt évtizedekben mégis kevés olyan jelentős műalkotás született, mely esetében a definíció teljességgel érvényesülne. Mintha az ilyen típusú ábrázolás kívül esne a mai kortárs képzőművészet körén: a reprezentált arc sokkal inkább eszközzé vált, mint a művészet korábbi időszakaiban. Joggal tehetjük fel a kérdés, hogy valójában mit is jelent ma a portré? Milyen funkciót lát el ez a műfaj a fotográfia, a film, a virtualitás korában? Kit és miért ábrázol a XX. század végi és a XXI. századi portré? Mi lehet ma a portré műfajának társadalmi szerepe? Ezek a kiállítás alapvető kérdései, mely mindemellett a műgyűjtő és múzeumalapító Ernst Lajos személye előtt tiszteleg, múzeumának centenáriuma alkalmából. Ismeretes, hogy Ernst főként portrékat gyűjtött és mutatott be: vezetése alatt jórészt történelmi arcképcsarnokok darabjai, költők, művészek arcmásai alkották az Ernst Múzeum állandó kiállítását. Most a műgyűjteményre is emlékezve kerülnek művek a múzeum termeibe, azonban annak romantikusan heroikus rendezőelvével ellentétben a jelenlegi kiállítás azt a művészeti változást igyekszik megjeleníteni, mely az emberi arc megjelenítésének módjában, indítékaiban és céljaiban az elmúlt négy évtizedben végbement.

Kapcsolódó múzeumpedagógiai programokról bővebben: ITT

A kiállításhoz kapcsolódó programokról bővebb információk a Tárművészetek menüpontban találhatóak.

MEGNYITÓ
2013. január 24., csütörtök, 18 óra
Megnyitja: Kemény István költő, író

A megnyitó művészeti programja:

Vudu – arcok (performansz)
Performerek: Szirtes János és a STRASSZ (Bogyó Virág, Fischer Judit, Hódi Csilla, Navratil Judit)
Multimédia: Samu Bence
Operatőr: Molnár Ágnes Éva

Improvizációk (alkalmi koncert)
Szakcsi Lakatos Béla – zongora
Orbán György – nagybőgő



2013. január 27., vasárnap 15 óra
Gulyás Gábor kurátor
A Másik arca (tárlatvezetés)

2013. január 30., szerda 19 óra
Vincze Teréz filmesztéta előadásával
Ingmar Bergman: Tükör által homályosan (filmvetítés)

2013. február 2., szombat 11 óra
Szabics Ágnes múzeumpedagógus vezetésével
Családi farsang ‒ korhatár nélkül (múzeumpedagógia)

2013. február 7., csütörtök 18 óra
Kukorelly Endre – Nagy Gabriella (moderátor: Lévai Balázs)
„A szem tekintete” (irodalmi est)

2013. február 12., kedd 17 óra
Beöthy Balázs képzőművész
Jobbról balra, balról jobbra (múzeumkommunikáció gimnazistáknak és egyetemistáknak)

2013. február 20., szerda 19 óra
Gelencsér Gábor filmesztéta előadásával
Zolnay Pál: Fotográfia (filmvetítés)

2013. február 24., vasárnap 15 óra
Rózsás Lívia társkurátor
Mai arcok (tárlatvezetés)

2013. február 27., szerda 19 óra
Mátyás Péter filmesztéta előadásával
Ken Russell: Lisztománia (filmvetítés)

2013. március 1., péntek 18 óra
Márton László – Falcsik Mari (moderátor: Lévai Balázs)
„A szem tekintete” (irodalmi est)

2013. március 13., szerda 19 óra
Varró Attila filmesztéta előadásával
Hiroshi Teshigahara: A másik arca (filmvetítés)
Bővebben erről: ITT

2013. március 15., péntek 19 óra 30 perc
Hilary Jeffery – Sőrés Zsolt Ahad
Duna blues variációk (kortárs zenei koncert)
Bővebben erről: ITT

2013. március 22., péntek 18 óra
Csaplár Vilmos – Marno János (moderátor: Lévai Balázs)
„A szem tekintete” (irodalmi est)

2013. március 23., szombat 18 óra
Gergye Krisztián performansza
Negyvenkét perc pislogás nélkül (performansz)

Időpontváltozás! 2013. március 24., vasárnap 15 óra
Karafiáth Orsolya költő, fordító, publicista, énekesnő
Kit néznek? (rendhagyó tárlatvezetés)

2013. március 27., szerda 19 óra
Báron György filmesztéta előadásával
John Cassavetes: Arcok (filmvetítés)

2013. április 3., szerda 19 óra
Cieklinski Sándor filmesztéta előadásával
Jane Campion: Szentek és álszentek (filmvetítés)

2013. április 5., péntek 18 óra
Grendel Lajos – Balla Zsófia (moderátor: Lévai Balázs)
„A szem tekintete” (irodalmi est)

2013. április 6., szombat 11 óra
Szabics Ágnes vezetésével
Fordított nap (múzeumpedagógia)

2013. április 7., vasárnap 15 óra
Angel Judit társkurátor
Színről színre (tárlatvezetés)

2013. április 17., szerda 19 óra
Rényi András esztéta, művészettörténész előadásával
Tarr Béla: A torinói ló (filmvetítés)

2013. május 1., szerda 19 óra
Szilágyi Ákos esztéta, költő előadásával
Andrej Tarkovszkij: Nosztalgia (filmvetítés)

2013. május 3., péntek 18 óra
Saly Noémi – Závada Péter (moderátor: Lévai Balázs)
„A szem tekintete” V. (irodalmi est)

2013. május 5., vasárnap 15-20 óráig
Finisszázs

Támogatók:
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Nemzeti Kulturális Alap

Médiatámogatók:
Heti Válasz, HVG, Ringier, Népszabadság, index, Epamédia, Cityposter, Szatmári Hírlap, Transindex
2013. január 24. - május 5.
Jegyek
2012. december 16.
Előző kiállítás

Ezüstmese

2013. január 30. - február 16.
Következő kiállítás

TÉR-KÉP kiállítás