ÉN KÉP - közép-európai én-történetek

A nemzetközi kiállítás alap-koncepciója Csatlós Judittól és László Gergelytől, a kiállítás magyar kurátoraitól ered: benne a fotóművészeten belül is egyre inkább előtérbe kerülő személyes-napló műfajának mai jellegzetességeire kérdeznek rá, s az ezen keresztül "képet" nyerő sajátos közép-kelet-európai identitás sokféleségére. A kiállítás arra hoz példákat, hogy hogyan látják saját magukat és közvetlen környezetüket fiatal fotóművészek, akiket a választott médiumon és a szubjektív művészi nézőponton túl a régió kulturális hagyományai és szorosan összefonódó történelme is összeköt. A fotó-sorozatok többek között a személyesség-személyiség, az önmagunkkal való szembesülés és a mai világunkra jellemző élet-sémák problémáit járják körül.

A kiállításon a visegrádi országok fiatal fotósai vesznek részt, kiket mindenhol a helyi kurátorok válogattak ki, s az anyag ennek megfelelően bemutatásra kerül Budapest (Dorottya Galéria, Lumen Galéria) után Pozsonyban (Profil Galéria, Fotóhónap), £ódzban (Nemzetközi Fotófesztivál) és Prágában (Langhans Galéria) is.

Megnyitó 2005. június 7-én, kedden 18h-kor a Dorottya Galériában.
Bevezetőt mond Mélyi József művészettörténész.

Kiállító művészek: Daniela DOSTALKOVA (Cz), FABRICIUS Anna (Hu), Aneta GRZESZYKOWSKA & Jan SMAGA (Pl), Jana HOJSTRICOVÁ (Sk), KEREKES Gábor '75 (Hu), Lucia NIMCOVA (Sk), Igor OMULECKI (Pl), Aleksandra VAJD (Sl) & Hynek ALT (Cz)

Kurátorok: LÁSZLÓ Gergely fotóművész/photographer, CSATLÓS Judit muzeológus/museologist

Társkurátorok: Krzysztof CANDROWICZ (Pl), Lucia LENDELOVA (Sk), Tomá¹ POSPECH (Cz)

Megtekinthető 2005. július 9-ig, hétfőtől szombatig 10h - 18h óra között a Dorottya Galériában és minden nap 14h - 04h között a Lumen Galériában (1067 Budapest, Király u. 46, Kuplung, www.photolumen.hu).

A kiállítás megvalósulását támogatta a Hungart Egyesület, a Cseh Centrum, a Lengyel Intézet, a Szlovák Kulturális Központ és a Kuplung.

Együttműködő partnerek: ARC, 1x1 tábla, Bilboart Gallery
2005. június 7. - július 9.

Dorottya Galéria

Jegyek
2005. június 2. - július 3.
Előző kiállítás

György Kata: Budapest

2005. június 21. - június 26.
Következő kiállítás

1956-os emlékmũpályázat .