Múlandóság - Schrammel Imre keramikus kiállítása

Schrammel Imre tudományos kutató és művész egy személyben. Szenvedélye a föld. Ebből és ebben születik művészete. Már az 1960-as évek végén a Rába parton ülve napokig figyelte a folyó építő-romboló munkáját, az agyagban életükért küzdő állatkák harcát. Majd, ahogy barátjának Fekete Györgynek egy beszélgetésben elmondta, egy iszapba veszett sirály tetemének kiégetése elvezette őt a pompei emlékeinek megértéséhez. "Azóta alig csinálok mást - fejti tovább gondolatát a beszélgetésben - mint előkészítem a véletlen számára az alakzatot, amelynek történetére kíváncsi vagyok, a többit elvégzi az agyag. Csupa olyat csinálok, amely megtörténhet, megtörténik nélkülem is, én csak szemlélője vagyok annak, ami történt." Az anyagnyelv tulajdonságainak kutatásában szinte a végpontig jutott el, amikor 1971-ben a DNS kettősspirál-elméletet a szobrászatban alkalmazta, s amely alkotásával Faenzában díjat is nyert.

A földtani, kémiai kutatások újabb állomásához érkezett el Schrammel az utóbbi években, amikor a már Herenden megismert porcelánnal kísérletezik. Nem a figura alakítása, hanem az anyag változása, kémiai szerkezetének minősége érdekli, amely egyben világunk képe is, a természettörvényeit megfigyelő, legyőzni akaró, s ebbe az eszmébe újra és újra belebukó ember küzdelmeinek sorozata. Ezeknek a régi-új kísérleteinek bemutatása az Ernst Múzeumban rendezendő kiállítás anyaga. A művész saját vallomása szerint a korai munkáira reflektál a tárlat anyaga, azokra, amelyek elsősorban az anyag / agyag tulajdonságaira, változásaira kérdeznek rá, s az alakítás problémáját a véletlenre bízza a mester. Úgy jár el, mint egy tudós, aki megteremti a kísérlet feltételeit, de lombikban forrongó küzdelemnek már csak szemlélője, esetleg leírója. A kísérlet végeredményéért együtt izgul, szorong az útjára indított anyaggal. Schrammel a tudományos kutatóhoz hasonlóan "agyagokat" kever: a durva samot lapokba helyezi a finom porcelánból készült tökéletesen megmunkált figurákat, majd először az egyik őselem, a víz feloldó hatásának teszi ki, amely különböző részeken "támadja meg" a figurát, a már roncsolt darabot égeti ki. A végeredmény az elemek együtthatása folytán mindig különböző, véletlenszerű.