A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében

A lipcsei iskola egyre inkább ismerősen csengő fogalom a képzőművészet iránt érdeklődők körében, egyre többen hallottak már hatásáról, művészekről, akiket a lipcsei iskola inspirált, de keveseknek volt alkalma látni az eredeti munkákat, és azt is kevesen tudják, hogy lipcsei művészeten egy sokszínű, igen látványos, szórakoztató és egyben tartalmas vizuális nyelv értendő.
Az utóbbi 8-10 év művészeti és műkereskedelmi szempontból egyik legérdekesebb jelensége a Lipcsében kibontakozó festészeti boom.
A ma „Új Lipcsei Iskolának” nevezett festészeti iskola különböző művészeti és társadalmi jelenségek különleges konstellációjának köszönheti megszületését. A vasfüggöny lebomlását és a német egyesülést követő években számos fiatal képzőművész érkezett Nyugatról a lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskolára, akiknek működése, szelleme megtermékenyítette és egyben felülírta a művészeti iskola elavult, akadémikus stílusát és az erős, főként realista festészeti tradíciót.
A hagyomány átírásából Lipcsében kialakuló közös stiláris és szemléleti jellemzők a 90-es években meghatározták a festészeti gondolkodást Németországban, de a jelenség hamar keresett művészeti termékké vált világszerte is. Neo Rauch, Matthias Weischer, David Schnell és mások napjainkban a világ kiállítótermeinek sztárfigurái, a műkereskedelmi rekordeladások szereplői. Lipcse minta és tanulmányozandó jelenség nem csak művészeti kvalitásait tekintve, hanem a művészet menedzselése tekintetében is.
A műcsarnoki kiállítás a főként festészeti, de az évek során új médiumokkal bővült kortárs lipcsei képzőművészeti színtér megismertetésére vállalkozik. A nagyszabású tárlat mégsem szándékozik keresztmetszetet adni, még csak nem is egy válogatást kívánunk bemutatni Budapesten, hanem témájában vagy médiumában izgalmas munkákból rendeztünk bemutatót, amely az alkotói életműveken túl fontos jelenségekre, lehetséges rendezőelvekre fókuszál.
A kiállításon Lipcse mint kultúrváros és mint élettér is megjelenik. Ezt segíti az információs terem gigantikus falfestménye, amely egyfajta kulturális GPS-ként enged betekintést a kortárs lipcsei színtér kultikus helyeinek, a művészet helyszíneinek világába (az 1000% alkotócsoport munkája), valamint a kapcsolatok gráfjának vizuális megjelenítése (Albert Ádám képzőművész munkája), melyből megtudhatjuk, ki kit tanított, mikor, milyen összefüggések vannak az egyes művészek és generációk között. Reméljük, a kiállítás választ adhat arra, miért/hogyan válhatott egy lokális kulturális-művészeti történés egyetemes jelentőségűvé.