Keresd a művészt a Műcsarnokban!

Tárlatvezetés a kurátorral és a művészekkel, public art project és hajtogatás

Szombat, 11-18 óra Hordozható és festhető házak és fák
11-től 13 óráig és 15-től 18 óráig
Budapest ikonikus épületei festhető-színezhető gipszdomborműveken: a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum és a Városliget más épületei hűtőmágnesként. Vágd zsebre és vidd haza a műalkotást! A tárgyak vándorútját nyomon követhetjük Takács Szilvia szobrász projektblogján:

Kérdezd a művészt! Tárlatvezetés a kurátorral és a művészekkel
15 órától

Művészeti kérdésekben, műalkotások ismertetésében ki lehetne autentikusabb, mint maga az alkotó? Ennek ellenére a képzőművészek többnyire nem szívesen vállalkoznak a közvetlen párbeszédre, mert úgy érzik, ez nem az ő feladatuk. Érthető módon szeretnék elkerülni a „Mit akart ezzel a művész?”-típusú kérdéseket. Ugyanakkor a művek közvetítésének a látogatók által leginkább kedvelt formája a művészekkel történő személyes dialógus. Ezt szeretnénk most megteremteni 25 alkotó segítségével: a Derkovits-most kiállításon a kurátor bevezetőjét követően az ösztöndíjasok saját munkáik mellett állva várják az érdeklődő kérdéseket, észrevételeket, visszajelzéseket.

Gyűrd össze a kiállítást!
Hajtogatás és hajigálás
16-tól 18 óráig

A tárlatvezetés ideje alatt és azt követően kicsik és nagyok is kipróbálhatják a hajtogatás művészetét. Origami mesterfokon: hajók, repülők és minden más, ami papírból meghajtható. A hajtogatás mint kortárs médium olyan eszköz a művész számára, amely azon túl, hogy flexibilis és remekül variálható, ráadásként még szórakoztató is.

A program belépőjegy megváltásával ingyenes.

Kurátor: Készman József
Kiállítók: Antal Balázs / Balázs József Tamás / Blahó Borbála / Borsos János / Brückner János / Csató József / Kerezsi Nemere / Kis Endre / Koós Gábor / Korcsmár Eszter / Nagy Karolina / Nagy Zsófia / Németh Marcell / Orbán Gergely Kristóf / Rolik Ádám / Soós Katalin / Süli-Zakar Szabolcs / Szabó Ákos / Szabó Eszter / Szabó Éva Eszter / Szabó Klára Petra / Szanyi Borbála / Szvet Tamás / Takács Szilvia / Tóth Angelika

2013. április 20.

Műcsarnok

Jegyek
2013. április 17.
Előző program

Ignacio Martínez de Pisón: Mellékutakon

2013. április 24.
Következő program

Tárlatvezetés és előadás Sigalit Landau képzőművésszel