Trojka Színházi Társulás: Genesis | táncjáték

2017. október 24-én egyszeri alkalommal mutatja be a társulat a „Genesis” című táncjátékát a budapesti Műcsarnok kiállítóterében Sebastiao Salgado: Genesis című tárlatán.

Az egyszeri előadás szereplői: Bata Éva, Bárnai Péter, Soós Attila, a jelmeztervező: Szlávik Júlia. „A Genezisben nincs harc: az egyetlenként létező Isten teremtő szava hozza létre a kozmoszt. Felfoghatatlanul radikális üzenet! Ebben az egyszeri darabban az isteni rend és az emberi káosz paradox viszonya foglalkoztat minket. Isten a kimondott szava által tereket hoz létre, melyben a káosz ellen a rend betartására kötelez bennünket: a szó általi megkülönböztetés elvetésére. Létezésünk egyik alapfeltétele a megkülönböztetés. Az isteni szó a megkülönböztetés elvetésére szólít fel minket.” (Soós Attila – művészeti vezető)

https://www.facebook.com/trojka.szinhazi.tarsulas/

„2013-ban alakultunk Szentivánéj napján.
A ’trojka’ oroszul hármas fogatot jelent, melyben a lovak a speciálisan megosztott terhelés miatt kevésbé fáradnak.

Az elnevezésünket két módon tudnám meghatározni:
az alakulásunk hármas fogata, az alkotók, az előadók és a közönség egymásra nyitott kapcsolódásából áll.
Ahol a „negyedik fal” lebontását, azaz a közönség szerepének megváltoztatását formai újításokkal kívántuk elérni.

A fogatunkat hajtó erők a már felfedezett színházi elemek – a színpadi adaptáció újszerű megfogalmazási módja, a mozgás
és a gesztusnyelv közérthető és meglepetésszerű egysége és
a zeneiség, képiség dominanciája segítségével is megfejthetőek. Mindezeket az újításokat, szeretnénk minél több hazai és
külföldi színházi fesztiválon megmutatni."
(Soós Attila – művészeti vezető)

 

 

2017. október 24. 19:00

Műcsarnok

Jegyek
2017. október 19. 17:00 - 18:58
Előző program

Művészetpedagógiai útikalauz pedagógusoknak – 2.

2017. október 25. 18:00 - 20:32
Következő program

Műcsarnok Filmkör | A FÖLD ARCAI | Cornel Wilde: The Naked Prey