Az Új Művészet tematikus lapszámainak bemutatója | Pódiumbeszélgetés

A Műcsarnok és az Új Művészet közös programja

Az Új Művészet tavaly indította el negyedévente megjelenő művészetelméleti mellékletsorozatát. A laphoz csomagolt füzetek egy-egy aktuális problémát járnak körül – szándékaink szerint változatos formában: az alapos szaktanulmányok mellett interjúk, beszélgetések, alkotói vallomások, kritikák segítik az adott témakör alaposabb megismerését.

Ez évi két mellékletünk közül az egyik a Műcsarnokkal, az intézmény történetével, feladatkörével s általában a „műcsarnokok” kérdésével foglalkozik. Különösen érdekes lehet a Műcsarnok rendszerváltás utáni igazgatóival készült beszélgetéssorozat. A másik, a júniusi lapszámba fűzött kiadvány a Műcsarnokban most is látható seregszemle kapcsán a népművészet és a kortárs művészet lehetséges kapcsolódási pontjaival foglalkozik.

Ennek kapcsán beszélgetünk a kérdésben járatos szakemberekkel és kollégákkal.

Vendégek: Beszprémy Katalin, a Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 című kiállítás kurátora, Keserü Katalin művészettörténész, Pataki Gábor és P. Szabó Ernő, az Új Művészet vezető szerkesztői, valamint Szomjas György filmrendező

Moderátor: Buzogány Anna művészetfilozófus

2018. június 26. 17:00

Műcsarnok

Jegyek
2018. június 26. 16:00 - 17:00
Előző program

Ardai Ildikó: Székely festékesek a gyakorlatban 1973–2016 című könyvének bemutatója

2018. június 28. 18:00 - 19:00
Következő program

Exkluzív tárlatvezetés Sebő Ferenccel a Kéz | Mű | Remek. Népművészet. Nemzeti Szalon 2018 c. kiállításon