Százezerből egy

Százezer közül fújta lábunk elé a szél azt az egy falevelet, amiért lehajoltunk és alaposan szemügyre vehettük. Az a levél nagy meglepetés volt, az ám! Kanyargó folyópartjai, útelágazásai, kisebb-nagyobb lakótelepei voltak, mind tele furcsa, megnevezhetetlen lakókkal, a lakók történeteivel, reményeivel, vágyaival. Préseljük agyagba, öntsük gipszbe, majd rajzoljuk felnagyítva ezt a furcsa repülő kontinenst, lényeivel, lakóival, álmaival. Varga Ferenc 300 lapon rögzített tusrajza nyomán indulhatunk erre a szombat délelőtti kalandra.

Az Ágak kiállítás-együttes Korhatár nélkül programsorozata szombat délelőttönként 

A családi napok programjaira a kiállításra megvásárolt jegyek érvényesek, 7 éves kor alatt a részvétel ingyenes.

 PROGRAMBÉRLET
A bérlet ára három alkalomra 3600 Ft, hat alkalomra 6000 Ft
Diákoknak és nyugdíjasoknak három alkalomra 1800 Ft, hat alkalomra 3000 Ft
Érvényes szeptember-október folyamán szabadon választva a Színpad, a Zenei kapcsolódások rendezvényei, illetve a tárlatvezetések és a családi délelőttök közül 

 

 

2016. október 1. 10:30 - 13:00

Műcsarnok

Jegyek
2016. szeptember 30. 22:00 - 23:00
Előző program

Hosszú promenád | Mozdulatpanoptikum

2016. október 4. 19:00 - 20:00
Következő program

Frida