Kutatók éjszakája | Nocturne | Hét év – 150 kiállítás

A Kutatók Éjszakája programsorozat keretében szeptember 25., szombat 18-21 óráig meghosszabbított nyitvatartással várjuk. Aznap este kiállításaink ingyenesen tekinthetők meg:

Az elmúlt hét évben a Műcsarnok csapata a magyar kultúra immár 125 éve működő, kiemelt intézményében százötven kiállítást rendezett. Ahogy a szivárvány hét színből áll, úgy ez a hét év évente hozzátett egy saját színt az elmúlt időszak „optikai” képéhez. A Műcsarnok célja a nyitás, a széles, minőségre érzékeny közönség- és a szakmai érdeklődés szolgálata. 2014-ben indult a Nemzeti Szalonok felújított hagyománya. Az öt művészeti ág, melyek az évente megrendezett szalon-kiállításokban követik egymást: az építészet, a képzőművészet, a fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet és a népművészet. Az évek szezonokra és sorozatokra épültek, amelyekben egymást erősítő, kiegészítő kiállításokat járhattak be a látogatók. A szezonok mellett kialakult az évente megrendezett „egy terem – egy művész – egy kurátor” típusú kiállítás. A Műcsarnok, együttműködve a Budapest Fotófesztivállal, évente otthon ad és nyitórendezvényeként is szerepel különféle tematikájú fotókiállításoknak. Minden évben megrendezik a legfiatalabb művészgeneráció bemutatkozását lehetővé tevő és munkásságukat támogató Derkovits-ösztöndíj kiállítását.

A befogadói esztétika jegyében a legfontosabb, gyakran összetett tartalmakat kínáló tárlatoknál nagy hangsúlyt kap a kiállítás-installáció, ezzel is segítik a néző „munkáját” élményként elvégezni, megélni. A Műcsarnok olyan kiállítás-stratégia kidolgozására törekedett, melyben a művek, az alkotók és a közönség találkozhatnak egymással, az utóbbiakat orientáló sajtóval és műkritikával élő párbeszédet tarthatnak fenn.

Ennek az élménynek a felelevenítésére vállalkoztak ezzel a kiállítással, melyben a falakon elhelyezett információs képanyag és adatok segítségével a látogatók felidézhetik az elmúlt évek kiállításait. A befogadói élményt a válogatott műtárgyak teszik teljesebbé, amelyek egy-egy különleges eseményt, illetve pillanatot elevenítenek fel.

 

A Műcsarnok további Kutatók Éjszakája programjait itt érheti el: https://app.kutatokejszakaja.hu/intezmenyek#mucsarnok 

2021. szeptember 25. 18:00 - 21:00
Jegyek
2021. szeptember 25. 16:00 - 17:30
Előző program

A magyar absztrakció tiltott gyümölcsei - Orosz Márton előadása | Műcsarnok Könyvtár

2021. szeptember 26. 14:00 - 15:00
Következő program

A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 I Finisszázs I HÁY JÁNOS exkluzív tárlatvezetése