Ágak | Természetművészet – Változatok: Kis Gesztusok| Természetszövetség| Öko-avantgárd | Keserü Katalin kurátor tárlatvezetése

Ünnepeljük együtt a Turizmus Világnapját!

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ a szeptember 27-i Turisztikai Világnap alkalmából lakossági nyílt napot szervez. A kezdeményezéshez csatlakozott a Műcsarnok is, programokkal, kedvezményekkel várjuk az érdeklődőket.

Ágak | Természetművészet – Változatok: Kis Gesztusok | Természetszövetség | Öko-avantgárd | Keserü Katalin kurátor tárlatvezetése a Műcsarnokban

Időpont: 2016. szeptember 27. 15 óra

A művészet határai időnként, szükségszerűen, elmosódnak. Bármennyire is ősi jelenség a természetművészet (lásd például: Stonehenge), a kultúra vélt önállósulásával saját nevet kap, mint a képzőművészet egyik nagy ága, és mint ilyen, összefügg az alkotást önmagában hordozó test- és környezetművészettel, miközben nyitott más gondolatok felé is. A filozófia, a tudományok nézőpontjai találkoznak benne a kultúrák és a környezet problémáival. Figyelmeztetve, hogy hyper-technológiákkal áthatott korunkban is alapvetően a természet és az ökoszisztéma részei vagyunk.

A kiállításon a nyugati mellett a kevésbé ismert dél-amerikai, közép-keleti, ázsiai, ausztráliai és közép-európai művészek állítanak ki együtt, sokan közülük itt, Budapesten hozzák létre művüket. A kilenc termét kitöltő tárlat több egységre tagolódik. A „Kis gesztusok” című termekben a nemzetközi és a magyar kortárs természetművészet alkotásait mutatjuk be, a „Természetszövetség” a magyar előzményekre tekint vissza; míg „Öko-avantgárd” a címe annak az iráni anyagnak, amely a művészet és az élő környezet mai kapcsolatával sajátos módokon foglalkozik.



Regisztrálni itt tud. 30 főt tudunk fogadni.

A tárlatvezetésen való részvétel ingyenes, a kiállításra a belépőjegy 50% kedvezménnyel vásárolható meg. A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

További programunk a Turizmus Világnapján:
Ágak | Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor | Két szobrász, két nemzedék | Rockenbauer Zoltán kurátor tárlatvezetése a Műcsarnokban
Időpont: 2016. szeptember 27. 16 óra 

2016. szeptember 27. 15:06

Műcsarnok

Jegyek
2016. szeptember 24. - szeptember 25.
Előző program

Fiatal építészek közvetlen közelségben

2016. szeptember 27. 16:06 - 17:06
Következő program

Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor | Két szobrász, két nemzedék | Rockenbauer Zoltán kurátor tárlatvezetése