MÚZÉJ | Kerekes Éva tárlatvezetése a Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói c. kiállításon

Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész tárlatvezetése a Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói c. kiállításon

Fényképező filmesekként elsősorban azok jutnak eszünkbe, akik épp az elmúlt években távoztak közülünk: Gaál István, Kósa Ferenc, Sára Sándor, Zsigmond Vilmos. Ez az összeállítás természetesen az ő, ma már klasszikusnak tekinthető munkáikból is válogat. De bemutatjuk az elődjeiket is: azoknak a filmeseknek a fotóit, akik a némafilm vagy a korai hangosfilm korszakában gyakran fényképészként kezdték pályájukat, s abból váltottak át az új médiumra. A kortársak tekintetében pedig az egész szakmát megszólítottuk, azaz nemcsak operatőröket és rendezőket, hanem a filmezés bármely területén működőket, hogy küldjék el művészi szándékkal készült fényképeiket. Így ezen a kiállításon a legkülönfélébb korszakban, filmtípusokban és stílusokban dolgozó filmesek fotói kerülnek egymás mellé; megannyi önálló alkotói világ, képi gondolat.

 

A programon - védettségi igazolvánnyal - korlátozott számú vendéget tudunk fogadni.

További műcsarnoki MÚZÉJ programok, kedvezmények és ingyenes online tartalmak: http://mucsarnok.hu/muzej2021

Vegye meg nálunk karszalagját, és már a MÚZÉJ előestéjén is használhatja programunk látogatásakor!

 


A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk.

A programokkal és regisztrációs kérdésekkel kapcsolatban a mucsarnokregisztracio@gmail.com címen és a 06-30/842-1447 telefonszámon érdeklődhetnek.

2021. június 26. 18:00 - 19:00
Jegyek
2021. június 26. 17:30 - 19:30
Előző program

MÚZÉJ | Manninger János: Kétszer kettő

2021. június 26. 19:00 - 20:00
Következő program

MÚZÉJ | Szathmári Botond tárlatvezetése Kazanlár Ámin Emil kiállításán