Ezio Frigerio díszlet- és jelmeztervező kiállítása

Ezio Frigerio 1930-ban született a Como megyei Erba községben.

1948-ban abbahagyja természettudományi tanulmányait és a milánói Brera Képzőművészeti Akadémián szerez diplomát. Ezt követően beiratkozik a Savonai Tengerhajózási Akadémiára, később fedélzeti tengerész tanulóként teljesít szolgálatot. Éveken át a legkülönfélébb dolgokkal foglalkozik, de érdeklődése már ebben az időben is meghatározóan a képzőművészet felé fordul, ezt jelzi, hogy kitartóan képezi magát a comói Mario Radice műtermében. 1955-ben megismeri Strehlert, aki a díszlettervezés felé irányítja őt. Ugyanebben az évben születik fia, Andrea.

Jelmeztervezőként kezd dolgozni a Milánói Piccolo Teatróban, amelynek valamennyi előadásában közreműködik 1955-59 között. Ugyanebben az időszakban már díszlettervezőként is megjelenik az olasz színházi életben.

1960-ban megválik a Piccolo Teatrótól és a korszak számos jelentős színházi előadásának díszletét alkotja meg.

Pályafutása szempontjából meghatározó találkozása Vittorio De Sicával 1962-ben, akivel szoros baráti és munka kapcsolatot alakít ki. De Sicával kezdődik filmes pályafutása ( Altona foglyai, Tegnap, ma, holnap, Il boom, amit Magyarországon Szemet szemért címen vetítettek ), amely később Mauro Bolognini, Franco Rossi, Renato Castellani és Volker Schlöndorff filmjeiben teljesedik ki, s amelynek során olyan jelentős művek társalkotója lesz, mint Bertolucci Huszadik százada és a Jean-Paul Rappeneau rendezte Cyrano de Bergerac.

Jóllehet Ezio Frigerio művészi pályafutása elsősorban Giorgio Strehler nevével kapcsolódik össze, aki mestere és egyúttal barátja is volt, immár félévszázados pályája során rengeteg más rendezővel dolgozott együtt.

Frigerio főleg színházi díszlettervezőnek tartja magát s ebben a minőségében több mint 250 előadás létrehozásában vett részt a világ legfontosabb színházaiban Milánótól Párizsig, Buenos Airestől Stockholmig, New Yorktól Tokióig, Düsseldorftól Zürichig, Genftől Toulouse-ig és Lyontól Rio de Janeiróig.
A milánói Piccolo Teatrón kívül élete során különösen erős szálak fűzték a párizsi operaházhoz, ahol Rudolf Nurejev számos balettjének díszletét tervezte, valamint a Villeurbanne-i Théatre National Populaire-hez.

Életét és munkáját Franca Squarciapino jelmeztervezővel osztja meg, aki 1974-től a felesége.

Hosszú pályafutása során számos díjban és elismerésben részesült.

Múzeumi beszélgetések:

november 22.: A kép a játékban - Bertalan Tivadar (díszlettervező), Zenthe Ferenc, Sághy Ildikó (moderátor)

november 29.: A látvány művészete - Szőke Annamária és Molnár Gaál Péter beszélgetése Pauer Gyulával

Vasárnapi matinék:

november 26.: a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok tagjainak koncertje

december 3.: Szövegek a színházról - Bajcsay Mária és Hirtling István felolvasása
2000. november 16. - december 3.

Ernst Múzeum

Jegyek
2000. november 6. - november 26.
Előző kiállítás

Raku - Füzesi Zsuzsanna, Gyuricza Gabriella, Jakobovits Márta, Kincses Ágota kerámiái

2000. december 4. - 2001. január 7.
Következő kiállítás

Fiatal iparművészek és képzőművészek karácsonyi kiállítása