Dorogi János | Ars Naturae

A természet sohasem gondolkodik előre. Öntörvényű ritmusában egyszerűen csak visszatarthatatlanul halad.”
Susan Baker

„Bármerre tekintsünk, a természetből végtelenség fakad.”
Johann Wolfgang von Goethe

 

Ars Naturae, avagy imitáljuk-e a természetet?

Gondolatok Dorogi János tájkép-szobraihoz

 

A címben szereplő Ars Naturae kifejezés Seneca ismert gondolatából származik: Omnis ars naturae imitatio est, vagyis minden művészet a természet utánzása. Bizonyos szempontból Dorogi János kiállított munkái ennek cáfolatai, hiszen nem imitálják a természetet, hanem a formálás során létrejövő mintázat emlékeztethet minket az ismert organikus formákra. Ugyanakkor az alkotás során a művész teret hagy bizonyos látszólagos véletlennek is, amellyel olyan természetes alakzatokat enged létrejönni, amelyeknek párhuzamait megtaláljuk a természetben előforduló látványként. Egy darabig a művész végzi a teremtés aktusát, elindítja a formát az útján, de ez nem a művészi akarat rákényszerítése az anyagra, sokkal inkább a természet segítése alkotótársként, hiszen az élet erői végzik a saját időtlen tevékenységüket.

Fontos szempont a végeredmény felől nézve a szobrok anyaga is, vagyis azok saját természete. A gipsz tondók esetében a felület rajzosabb, grafikusabb, míg a bronz szobrok nagyon erős festői hatásról tanúskodnak. A gipsz munkákon a vonalak hozzák létre a tájképre utaló látványt, a bronz szobrokon viszont maguk a formák jelenítik meg az organikus, növényi alakzatokat. A gipsz szobrokon belül külön csoportot képeznek a nagyobb méretű körplasztikák, gömbök, kúpok, féltojások, amelyek mintázatukkal és formájukkal a galaktikus teremtésre utalnak. A viasz, mint anyag, könnyen formálható és alakítható, ugyanakkor a meleg hatására feloldódik, vagyis eltűnik, és átadja a helyét egy sokkal időtállóbb szubsztanciának. Egyfajta alkímiai aktus jön létre, aminek során a kiinduló anyag átalakul valami másba, véglegesbe. A műalkotás nemcsak a létrejött forma tökéletességét hordozza magán, hanem utal az átalakulás folyamataira is, akár úgy is, hogy magán viseli az átalakulás, átformálódás következtében kialakult sebeket.

Figyelemre méltó mozzanat a formák kialakulása esetében a hiba jelenléte. Azok a finom elemek, amelyek egy hagyományos relief esetében a hibát képeznék, és a művész a munka pereméről letördelné ezeket a formákat, a „repkényes”1 tájképeken a szobor fontos részei lesznek, egy növényi ornamentika alkotó elemeivé válnak a kompozíció egészében. Tehát ezeket az elemeket nem hibaként kezeljük, hanem a látvány eszközeként, a szép elemeként. Műfajukat tekintve tájkép-szobroknak nevezem Dorogi János itt kiállított munkáit, mert egyrészt szobrok, hiszen kilépnek a kétdimenziós sík ábrázolásból – még akkor is, amikor a művész szándékai szerint falra installáljuk a műveket, ahogyan a festményeket –, másrészt viszont éppen a megjelenítésük miatt mégis táj-képek, mert a látvány ábrázolása a képek műfaji sajátosságait követi. Alkotójuk hagyományos szobrászati technikákkal dolgozik, a végeredmény mégis egészen újszerű: határterületen mozog. Nem csak a fent említett műfaji határokat lépi át, de a téma bemutatása szempontjából is messzebbre merészkedik a megszokottnál.

Csejtei Dezső és Juhász Anikó Ortega y Gasset tájfilozófiáját vizsgálva2 a következő értékes megjegyzést teszik az ember tájfelfogásával kapcsolatban: „Minden történeti kultúra egyedére, közösségére jellemző […], hogy az egységet először saját szűkebb természeti környezetében fedezi fel. Annak arculata határozza meg eredendően, hogy mit tart természetesnek, alapnak, követendőnek, tájnak, illetve hogy a környezetétől való elkülönülés egyre komplexebb fázisaiban hogyan éli meg saját hangulati beállítódásait az ember és a táj viszonyában.” Az idézetből jelen esetben leginkább a hangulati beállítódást és a szűk természeti környezethez való viszonyt emelném ki. Hiszen nem konkrét, felismerhető tájakról beszélünk Dorogi János tájkép-szobraival kapcsolatban, hanem olyan belső világ kivetüléséről, amelyről a közös kulturális tapasztalat és ismeret alapján tudjuk, érezzük, hogy tájat látunk.

Itt vissza is térünk a címben megfogalmazott kérdéshez, miszerint imitálja-e a természet a művészetet? És amennyiben elfogadjuk, hogy a látott formák, motívumok és alakzatok természeti, organikus és növényi formákat jelenítenek meg, anélkül, hogy a művész szándékosan munkálta volna ki azokat, el kell fogadnunk azt is, hogy minden önmagától alakuló természetes forma visszautal a természetben megtalálható formavilágra. Ez az a Goethe-idézetben is szereplő végtelenség, amellyel a természet újra és újra formát ad, sugall és alkotásra inspirál.

 

KONDOR-SZILÁGYI Mária a kiállítás kurátora

 

1 a művész saját kifejezése

2 Csejtei Dezső – Juhász Anikó: Filozófiai elmélkedések a tájról. Attraktor Kiadó, 2012. 318.

 

Dorogi János 1980-ban született Debrecenben. A Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola szobrász szakán érettségizett 1998-ban, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 2004- ben szobrász diplomát szerzett. Mesterei Jovánovics György, Orr Lajos és Karmó Zoltán voltak. Munkásságát számos díjjal ismerték el, többek között a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díjával, Kótai József díjával, Herman Lipót-díjjal és Barcsay-díjjal. 2003 óta állít ki egyéni és csoportos kiállításokon. Rendszeres részvevője a hazai és nemzetközi művésztelepeknek, szimpóziumoknak. Köztéri munkái megtalálhatók Móron, Nagykállón, Nyíregyházán és Tajvanon.

 

Virtuális séta

Dorogi János | Ars Naturae

Dorogi János | Ars Naturae
2021. április 9. - május 16.

Műcsarnok#Box

Jegyek
2021. március 27. - június 27.
Előző kiállítás

FOTÓIKONOK - Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York

2021. április 24. - szeptember 26.
Következő kiállítás

A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021