Jutalomjáték | 25 ÉV SYMPOSION | Alapítvány + Társaság + Művésztelepek

A kiállítás két művésztelepi szervezet - a Symposion Alapítvány a Magyarországi Művésztelepekért és a Magyarországi Alkotótelepek és Symposionok Társasága -25 éves tevékenységét és művésztelepi kapcsolatrendszerét, összességében a hazai művésztelepeket és alkotói eredményeit mutatja be Budapesten, a Műcsarnokban, 2017. január 18-tól február 19-ig.

A symposionok, művészeti alkotótelepek és alkotóműhelyek az identitás, a párbeszéd, a közös alkotásban való folyamatos részvétel, valamint a művészeti megújulás és kísérletezés komplex alkotóhelyei – vallja Péter Ágnes szobrászművész, a Symposion Alapítvány elnöke, s mindkét bemutatásra kerülő művésztelepi szervezet alapító tagja.

A Symposion Társaság 1990-ben alakult meg a Fészek Művészklubban, s 1991-től folyamatosan működik. Tevékenysége az alapító elnök, Cserny József és utódja, Harsay Ilona, valamint a művésztelepeket szervező tagság révén azonban már jóval korábban kezdődött.
A Symposion Társaság azzal a céllal jött létre, hogy a „klasszikus symposionok” világméretű mozgalmát követő, gazdag hazai alkotótelepeket és alkotóműhelyeket segítse kijutni abból a válságból, amibe a rendszerváltás idején, a korábbi finanszírozási rendszer megszüntetése miatt kerültek, és működésük, funkcióik újragondolását a Társaság szervezett találkozásokkal segítse. A Társaság a tevékenységét a művésztelepek összefogására, szervezőik továbbképzésére, valamint nemzetközi művészeti kapcsolatok építésére is kiterjesztette.


A Symposion Társaság elnöke, Cserny József ipari formatervező az 1960-as, 1970-es évek egyik legnagyobb művésztelep szervezője volt. A Magyar Képző-és Iparművészeti Szövetség keretei között számos új művésztelep létrejöttét segítette, s a Zsennyei Műhely alapításán is évekig dolgozott. 1989-től Péter Ágnessel, a Symposion Alapítvány elnökével együtt, minden évben országos szimpózium-találkozót szervezett az összes hazai művésztelep részvételével. 1990-ben – ugyancsak a Symposion Alapítvánnyal együtt - elindították a Symposion című folyóiratot, mely hosszú időn keresztül, minden évben részletes adatokat tett közzé az összes hazai alkotótelep munkásságáról, és évente ismertette az aktuális eredményeiket.

A két szervezet vezetőjének, valamint Schrammel Imrének, Bencsik Istvánnak, Farkas Ádámnak és a Symposion Alapítvánnyal együttműködő Hantos Károlynak jelentős a szerepe a vizuális kultúra magas szintű, hazai terjesztésében, a művésztelepek oktatással való kapcsolatának szorosra fűzésében, a szimpózium-módszer felsőoktatási hasznosításában.

A két szervezet elnöke - Cserny József és Péter Ágnes - bekapcsolta a hazai művésztelepi mozgalmat a nemzetközi művésztelep-rendszerbe, Péter Ágnes pedig megalapította a Velencei-tavi természetművészeti alkotótelepet, melynek vezetője és szervezője ma is.
Utóbbi munka keretében olyan projektmódszereket dolgozott ki és kezdeményezett Hantos Károllyal interdiszciplináris kutatásokra és az eredmények széles körű megismertetésére, amelyekre korábban nem volt példa Magyarországon, s ami mai is égetően aktuális.

A Sympozion Társaság a budapesti Táltos utcai Symposion Klubban kezdte meg tevékenyégét, melyet Harsay Ilona hozott létre és szervezett több mint két évtizeden át, heti rendszerességgel lehetőséget kínálva és teremteve a művésztelepek számára, hogy megismerhessék egymás munkáját, módszereit, alkotásait. A Táltos Klub 400 színvonalas művészettörténeti, filozófiai és tudományos előadásával, információ megosztó tevékenységével a művésztelep szervezői számára nélkülözhetetlen tájékozódási és önképzési pont lett. Havonta egyszer - összesen 150 alkalommal - kiállítást nyitott valamely művésztelep, alkotóközösség bemutatására, s heti háromszor szervezte a tagság javaslatai alapján az előadásokat.

A Symposion Alapítványt a Symposion Társaság és 19 művésztelep vezetője hozta létre 1991-ben Nyíregyházán. Elnöke a mai napig Péter Ágnes szobrászművész.

Az Alapítvány célja a művésztelepi mozgalom és a symposionok koordinálása, fejlesztése, szimpózium jellegű párbeszédek folyamatos kezdeményezése és ösztönzése, a művészi kommunikáció hagyományos és új formáinak feltárása, kiállítások, előadások, akciók szervezése, publikációs tevékenység.
Emellett a külkapcsolatok építése, fenntartása és bővítése, művésztelepi adatbázis létrehozása, a határainkon kívül élő magyar művészek hazai művésztelepi részvételének elősegítése, támogatása is kiemelt célja volt. Az Alapítvány segítette a Gyermelyi Művésztelep létrejöttét, s sokat tett az alkotótelepek technikai és technológiai színvonalának fejlesztéséért, a művésztelepi eredmények széles körű megismertetésért.

Az Alapítvány és a Társaság szoros együttműködése érvényesül a Cserny József által alapított Symposion-díj - 2009-től Cserny József Symposion Díj - átadásában. Ez a díj a művésztelepi szervező- és szakmai munkában kifejtett kimagasló tevékenység elismerését szolgálja. Évente egy vagy két fő kaphatja. 2010 óta kizárólag olyan fiatal alkotó, aki a művésztelepek hagyományait őrzi és egyéni kiemelkedő művészeti tevékenysége mellett szakmai közösségek kiváló szervezője is.

A januárban nyíló kiállítás a Műcsarnokban rendezett 1983-as nagyszabású kiállítás óta az első tárlat Magyarországon, amely az 1945 utáni hazai művésztelepek tevékenységének és eredményeinek együttes bemutatására vállalkozik, és országos szervezésű. A résztvevők számát tekintve, ugyancsak ez az első olyan kiállítás, amely 56 művésztelep, alkotóhely és alkotóház tevékenységét mutatja be, foglalja össze.

A kiállítás két teremben kerül megrendezésre. Az első teremben a két szervezet fotó- és tárgyi dokumentumai, néhány alkotója, a Symposion Társaság Nemzetközi Velence-tavi Symposionja és a résztvevő művésztelepek digitális bemutatkozása, videofilmjei kaptak helyet. Itt ismerhető meg első alkalommal 3D-s virtuális túra keretében néhány művésztelepi szoborpark, és telefonos alkalmazással a Velence-tavi természetművészeti symposion eddig készült alkotásai, az eredeti helyszíneiken, térképes és alkotói magyarázat, videófilmek kíséretében.

A második teremben ízelítőt láthatunk abból a sokszínű, magas színvonalú alkotótelepi munkából, ami a hazai művésztelepek tevékenységét jellemzi.

A kiállítás a legkorszerűbb digitális technika alkalmazásával valósulhatott csak meg. Ez a munka ösztönözte a kurátorokat arra, hogy létrehozzanak egy on-line elérhetőségű magyar művésztelepi adatbázist, amely egy éven belül átfogó képet fog kínálni minden érdeklődő művész, szakember és a széles publikum számára a 120 éves magyar művésztelepi mozgalom II. világháború utáni fejleményeiről, és a magyar művészeti életben ma is hatékony és nélkülözhetetlen tevékenységéről, kiváló eredményeiről.

A kiállítás mellé katalógus is készült, amely 56 magyarországi művésztelepet, alkotóhelyet és alkotóházat mutat be.

A kiállítás záró eseménye a XXV. Országos Szimpózium, melyre tisztelettel várja a Műcsarnokba február 17-én, 10 órára a két művésztelepi szervezet, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. és a Műcsarnok a magyarországi művésztelepek, alkotóhelyek és alkotóházak képviselőit, résztvevőit, támogatóit és fenntartóit, valamint minden további érdeklődőt.

 kurátor: N. Mészáros Júlia

a képen: Colin Foster: Transportable Earthwork

2017. január 18. - február 19.

Műcsarnok

Jegyek
2016. december 7. - 2017. január 8.
Előző kiállítás

Kertek és műhelyek | 80+20: KOVÁTS Albert és a Magyar Festők Társasága

2017. március 1. - április 9.
Következő kiállítás

Alex Webb: A fény szenvedése