Naomi Devil (Ördög Noémi)
„Divattervező akartam lenni, adódott egy lehetőség, hogy Salzburgban tanuljam a divattervezést, de ott megtetszett a festészet – nyilatkozta gimnazista éveiről Naomi Devil. – Egyszer kivágtam egy képet valamelyik japán divatlapból, lemásoltam, és kiderült, egészen jó barátságban vagyok a festészettel. Attól kezdve festő akartam lenni.”(1) Felsőfokú tanulmányait Bécsben végezte, diplomázott festészetből, valamint alkalmazott grafikából, emellett építészetet is tanult.
Az autonóm képzőművészet felé véglegesen egy londoni kiállítás megtekintése fordította: a Saatchi Galériában látta Damien Hirst, Tracey Emin és az YBA nemzedék(2) munkáit. Nem sokkal később Bécsben kezébe került Gottfried Helnwein egyik katalógusa, amely felkeltette érdeklődését a fotórealizmus iránt. A divat világához viszont azóta sem lett hűtlen. Az öltözködésben, viselkedésben, használati tárgyakban megnyilvánuló trendek mint a különféle korszakok, generációk és szubkultúrák jellemzői, olyan rögzült önképek, amelyek ütköztetése vagy éppen vegyítése Naomi Devil művészetének mindvégig kedvelt tematikus eleme maradt.
Az Y generáció gyermekeként anyanyelvi szinten bánik a digitális technikával. Elsődleges művészi forrásai közé tartoznak a Google Art Projecten közzétett nagyfelbontású reprodukciók vagy a Second Life virtuális szerepjátékban létrehozható avatárok és környezetük. A Photoshoppal éppoly kreatívan bánik, mint amilyen magabiztosan kezeli az ecsetet.
A számítógép és az internet nyújtotta lehetőségek azonban elsősorban a modellalkotásban játszanak szerepet nála, és leginkább a kompozíció kialakításában, a burjánzó fantáziák vizuális megteremtésében segítenek.
Kezdeti munkái tinédzser kortársainak viselkedéskultúrájában gyökereztek. A különféle divatirányzatok, punk, posztpunk, emós, gót és általában véve a konzumgeneráció látványvilága és problémái: média- és gyógyszerfüggőség, a virtuális kapcsolatok elmagányosító jellege határozta meg ezeket az élénk koloritú képeket.
Festészetének korán kialakult jellemzője, hogy sorozatokban fogalmazza meg témáit. Akár korszakoknak is nevezhetjük ezeket az átlagosan két éves ciklusokat, mivel nemcsak tematikusan, de rendszerint a megválasztott alkotói technikák szempontjából is összetartoznak. Az Avatárok, a Second Life virtuális, futurisztikus világán alapuló, hideg hangulatú képeinek főszereplői kirakatbabák és hibrid lények. Elhagyott bevásárlóközpontok, luxusüzletek neonfényeiben még a meleg színeket is különös, elidegenítő hűvös derengés veszi körül.
Ennek az ellentéteképpen a Rembrandt-sorozat önarcképein meleg aranybarna tónusok jelennek meg. Ez a széria alu-plexi printre tervezett, digitálisan manipulált fotókból – „szelfikből” – készült, Rembrandt digitalizált ecsetvonásainak felhasználásával.
A Hedonati címet viselő képegyüttes egy újabb technikai kísérlet eredményeképpen született, ezúttal a digitális print és az olajfestés összeházasításával. Az alkotó számítógéppel komponált, meglévő képzőművészeti elemekből építkező, 3D-s kollázsokat nyomtatott vászonra, amelyeket utóbb olajfestékkel dolgozott át. A képeken tobzódik a barokk pompa, korabeli öltözékek keverednek aranyszín csontvázakkal és jellegzetes 20-21. századi tárgyakkal. Az élvezetek habzsolásának és egyben az élet mulandóságának témája nem kevés iróniával jelenik meg ezeken a vegyes technikával készült vásznakon.
A Hedonatit megelőző Wonderfools „hagyományos”, olaj-vászon sorozat ugyancsak zsúfolt, szürreális vízióival nyűgöz le. Itt is feltűnnek korábbi korok reminiszcenciái és kortárs divatkellékek, klasszikus kimonók éppúgy, mint a japán fiataloknál hódító divatőrület, a „felszolgálólány-ruha” is.
A széria legfőbb jellegzetessége azonban a természet burjánzása: gombák, termények, lepkék, lárvák lepik el a képteret. Óriásira növelt, egzotikus gyümölcsökön különös, üvegszerűen áttetsző, tüskés hernyók mászkálnak. Valóságos lényről van szó: az ékszer hernyó, egy dél-amerikai molylepkeféle, a Dalceridák családjába tartozó Acraga hamata lárvája az, amely e művek révén egyszerre hordozza magában a szép és a rút, a gyönyör és a pusztulás, az elmúlás, metamorfózis, újjászületés asszociációit.
A Wonderfools szürrealista és a Hedonati barokkos pompájának mintegy ellenpontozásaként a 2017-es Dolce far niente széria a francia klasszicizmus és az akadémikus festészet nőalakjait parafrazeálja minimalista, monokróm terekben. Ingres Forrás című képének feldolgozásán a medencében egy bikini darabjai áznak, a „nagy Fürdőző”-je mellett félretett mobiltelefon árulkodik a 21. századról, Cabanel Vénusza egy hófehér kisjacht tetején napfürdőzik. A sorozatot a francia szalonok egykor ünnepelt sztárja, William-Adolphe Bouguereau aktjai dominálják, többnyire tengeri kéjutazást, illetve wellness szállodákat megidéző környezetben.
Legújabb képeivel Naomi Devil, ha letisztultabb formában is, de a Hedonati látványvilágához tér vissza: Vigée Le Brun, Vespronck, Greuze és mások nőportréit már-már manierista érzékiséggel öltözteti bizarr kalapokba, szemüvegekbe, szerepjátszó maszkokba, mintegy újabb összefoglalását nyújtva az évszázadokon átívelő időutazásának.
Rockenbauer Zoltán, a kiállítás kurátora
(1) http://nol.hu/kultura/20130823-a_felszolgalolanydivat-1407823
(2) Young British Artists