MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A MŰCSARNOKBAN | 2021. JÚNIUS 25-26.

Vegye meg nálunk karszalagját, és már a Múzéj előestéjén is használhatja programunk látogatásakor!
 
JÚNIUS 25. PÉNTEK | 0. NAP
18.00 | Apszis
PQR – Pátkai Rozina 
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a kiállításon szerepelhet a munkám ennyi fantasztikus fotóművészeti alkotás között és persze óriási öröm, hogy a Múzeumok Éjszakája előestéjén koncertet adhatunk egy ilyen különleges helyszínen.” Pátkai Rozina
Pátkai Rozina olasz felmenőkkel is rendelkező képzőművész, énekesnő, aki számos hazai és nemzetközi versenyen ért el sikereket. Jelenleg A fény képei | II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 kiállításon megtekinthető műve mellett, mely a Műcsarnok impozáns termében, az Apszisban látható, most június 25-én, a Múzeumok Éjszakájának nyitó eseményén maga a művész is a térbe lép.
A PQR elnevezésű jazz kvartett új programjában az ismert bossa novák mellett előadott saját dalai az autentikus brazil dallamvilágból kiindulva szakítanak a zárt formákkal. A kvartett tagjai ifj. Tóth István gitárművész, Ávéd János szaxofonos, kortárs zeneszerző és Szabó Dániel dobos.
A programon korlátozott számú vendéget tudunk fogadni.
JÚNIUS 26. SZOMBAT
16.00 | Apszis
KarantÉn vagy Te – Pokorny Liával és Kálloy Molnár Péterrel
Mára mindenki megtudta, milyen érzés karanténban lenni. Milyen szituációk játszódnak le az összezártságban szülő és gyermek között, férj és feleség között vagy szomszéd és szomszéd között? Ezeket mutatja be improvizatív módon két ismert színész: Pokorny Lia és Kálloy Molnár Péter.
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk. 

 

17.00–21.00 | Műcsarnok Terasz
Dj Von Yodi (Budabeats Records)
Fonyódi Ákos a Budabeats Records egyik vezetője, húsz éve lemezgyűjtő és több mint tizenöt éve Dj-zik, a mai napig kizárólag hanglemezekről. A jazztől a dubon és a soulon át egészen a kortárs elektronikus zenékig terjed a spektrum, amiről válogat; a Múzeumok Éjszakáján is egy stílusokon átívelő, könnyed szettel készül a Műcsarnok teraszára.
 
17.30 | Előadóterem
A Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói c. kiállítás filmsorozatában:
Manninger János: Kétszer kettő (1946, 72’)
A tragikus sorsú alkotó mindössze egyetlen egész estés játékfilmet tudott leforgatni, ám a közönséghez lényegében az sem juthatott el – ezért is érdemes rá felhívni a figyelmet. Manningernek, aki a film rendezője és forgatókönyvírója is volt, több éves erőfeszítésébe került, hogy elkészüljön, de 1944-ben a nyilasok betiltották, az 1946-os bemutatón pedig megbukott, csak néhány napig vetítették. Alkotója nem tudta túlélni a kudarcot… A Kétszer kettő valóban szokatlan alkotás: szerelmi történetét a kísérleti esszéfilm formájával vegyíti. A vidéki és városi környezetben párhuzamosan bonyolódó cselekmény lehetőséget kínál arra, hogy maga a szerkesztési elv gondolattá stilizálódjon, ily módon a film az ellentétek összefüggéséről, a világ különféle elemeinek körforgásáról, „szervességéről”, az „isteni rendről” szól. Mindezt a rendező jórészt kizárólag a képek és a montázs segítségével, „tiszta filmként” állítja elénk.

Előadó: Nagy V. Gergő forgatókönyvíró, rendező 

Regisztráció: https://forms.gle/fnQ2YuCK1THZUEMN6 

 

18.00–20.30 | Műcsarnok Kiállítótér
A fény követése | „Korhatár nélkül” családi program a Múzeumok Éjszakáján
Játékos művészeti foglalkozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt!
Elvarázsolt történet a fényről és a színekről, melyben a kiállításra látogató fiatalokkal és kísérőikkel három helyszínen begyűjtjük a képekről az „elvarázsolt fényt”, rácsodálkozásainkat rögzítjük, rajzolunk, vágunk, ragasztunk. A foglakozás utolsó állomásán egy csodás gyűjtődoboz elkészítésével fejeződik be a kaland.
Várunk mindenkit szeretettel a felfedező fénykövetésre. A fény képei |II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon 2021 című kiállításon.
Idősávos regisztráció: https://forms.gle/Yyow4ZnVNJvaCB3Y8 

 

18.00 | Kiállítótér / VI–XII.
Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész tárlatvezetése a Képekben gondolkodnak – Filmesek fotói c. kiállításon
Fényképező filmesekként elsősorban azok jutnak eszünkbe, akik épp az elmúlt években távoztak közülünk: Gaál István, Kósa Ferenc, Sára Sándor, Zsigmond Vilmos. Ez az összeállítás természetesen az ő, ma már klasszikusnak tekinthető munkáikból is válogat. De bemutatjuk az elődjeiket is: azoknak a filmeseknek a fotóit, akik a némafilm vagy a korai hangosfilm korszakában gyakran fényképészként kezdték pályájukat, s abból váltottak át az új médiumra. A kortársak tekintetében pedig az egész szakmát megszólítottuk, azaz nemcsak operatőröket és rendezőket, hanem a filmezés bármely területén működőket, hogy küldjék el művészi szándékkal készült fényképeiket. Így ezen a kiállításon a legkülönfélébb korszakban, filmtípusokban és stílusokban dolgozó filmesek fotói kerülnek egymás mellé; megannyi önálló alkotói világ, képi gondolat.
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk. 

 

19.00 | Kiállítótér / #Box
Szathmári Botond filozófus tárlatvezetése A Sors a nagy játékos / Kazanlár Ámin Emil miniatúrafestészete kiállításon
A tárlatvezetés bepillantást ad Kazanlár Ámin Emil szakrális és mágikus festészetébe. Felvillantja azokat a kulturális hagyományokat, mint a tarot, a zoroasztrizmus, a manicheizmus, a kereszténység, a szúfi, vagy a magyar őshagyomány, amelyek oly fontos szerepet játszanak a piktúrájában.
Kazanlár képi világa teljesen eltér a magyar és nyugat-európai festészeti hagyományoktól, a magyar képzőművészeti palettának egészen különleges színfoltja, amely a legkülönbözőbb kultúrákat, vallásokat, az Ezeregyéjszaka meséit az ősi magyar mítoszokkal ötvözi. Művészetében – ahogy a perzsa és iszlám művészetben általában – domináns erő a tradíció, és az abban való hit, hogy a világról alkotott gondolatok sokkal inkább vizuális szimbólumokkal és a képiség eszközeivel fejezhetők ki, mint szavak, nyelvi fogalmak segítségével.
A Műcsarnok kiállítása Kazanlár Emil szimbólumokban gazdag, meditációs objektumként felfogott Tarot sorozatát és a hagyományos perzsa miniatúrafestészet műfajában készített alkotásait mutatja be.
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk. 

 

20.00 | Kiállítótér / VIII–IX.
Lugosi Lugo László fényképész, művészeti szakíró tárlatvezetése a Kik vagyunk c. kiállításon
A Kik vagyunk kiállítás fő vonulatát néhány fontos fényképész portfóliója képezi a kezdetektől, azaz Székely Aladártól a jelenig. Emellett bemutatunk néhány kiemelkedő festményt ‒ portrét és műterembelsőt ‒, melyek arról tanúskodnak, hogyan látják a képzőművészek önmagukat, munkakörnyezetüket, így a festmények, grafikák és a fényképészek portréi vizuális párbeszédet folytatnak egymással. Felkutattunk dokumentumokat a fotógyűjtésről, a történetmesélés kapcsolatáról, a csak fényképeken rögzített művészeti eseményekről, barátságokról, közös emlékekről, köztük olyanokat is, amelyek a Műcsarnok archívumában őrzik a távolabbi és a közeli múlt emlékeit.
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk. 

 

21.00 | Kiállítótér / IV–V.
Exkluzív tárlatvezetés Török-Illyés Orsolya színművésznővel a FOTÓIKONOK - Archívumból történelem | Howard Greenberg Gallery, New York című tárlaton
Az ötödik éve megrendezett Budapest FotóFesztivál nyitókiállításán 41 fotográfus közel 70 felvételén a fotográfia 20. századi történetének részletgazdag képe rajzolódik ki. A világhírű galéria archívumából készült személyes válogatásban a 20. századi fotográfia legjelentősebb alkotóinak kitűnő képeit láthatja a budapesti közönség, ismerős és ritkán látható felvételeket egyaránt. Az ikonikus nevek között, mint Berenice Abbott, Araki, John Heartfield, William Eggleston, Walker Evans, Allen Ginsberg, Helmut Newton vagy Man Ray, számunkra kitüntetett helyet foglalnak el a világhírű magyar származású fotográfusok, köztük André Kertész, Robert Capa és Martin Munkácsi.
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk. 

 

22.00 | Apszis
Misztrál együttes
Az 1997-ben alakult Misztrál együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Vers megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Dalaik sajátos „Misztrál-hangzást” hordoznak.
A kimagasló vokális képességű, számos akusztikus hangszert megszólaltató együttes tagjai különböző zenei érdeklődésűek. Ez a színes sokféleség az ősiséget idéző motívumoktól a kortárs hangzású elemek alkalmazásáig terjed. Versválasztásaikban fontos szerepet játszik az európai és a magyar történelem iránti érdeklődés. Országjáró koncertjeik mellett számos alkalommal zenéltek külföldön is – Erdélytől az Egyesült Államokig.
Az együttes egyik alapító tagja, Török Máté, mint fotóművész is szerepel a Műcsarnokban rendezett II. Fotóművészeti Nemzeti Szalon kiállítói között. Az általa készített fényképen Vedres Csaba zeneszerző kontúrját láthatjuk Budapest VIII. kerületi lakásának ajtajában 2019-ben.
Az együttes tagjai: Heigl László – nagybőgő, basszus gitár | Heinczinger Miklós – furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének | Pusztai Gábor – ütőhangszerek | Tóbisz Tinelli Tamás – gitárok, nagybőgő, ének | Török Máté – cselló, gitár, mandolin, koboz, tambura, ének
A programra a férőhelyek beteltek, a regisztrációt lezártuk.  
A programokon korlátozott számú vendéget tudunk fogadni
 
 
MÚZÉJ +
Online tárlatvezetések 0-24 óra között
A Múzeumok éjszakáján, június 26-án 0-24 óra között belépőjegyes online programjaink ingyenesen tekinthetők meg FaceBook és YouTube csatornáinkon
  • FOTÓIKONOK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Bánkuti Andrással
  • FOTÓIKONOK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Spilák Klárával
  • FOTÓIKONOK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés E. Csorba Csillával
  • FOTÓIKONOK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Korniss Péterrel
  • A FÉNY KÉPEI | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Schild Tamással
  • A FÉNY KÉPEI | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Szilágyi Sándorral
  • KIK VAGYUNK | Exkluzív virtuális tárlatvezetés Fábián Évivel
 
MÚZÉJ Kedvezmény
Június 25-én és 26-án minden műcsarnokos kiadvány 25%-os kedvezménnyel vásárolható meg az Art Boxban, a Műcsarnok könyves- és ajándékboltjában. 
RENDHAGYÓ NYITVATARTÁS:
június 25. péntek 12-20 óra között Múzéj 0. nap
június 26. szombat 12-02 óra között Múzéj
június 27., vasárnap 10 - 14 óra 
 
A programokon Múzéj karszalaggal és védettségi igazolvány bemutatását követően tudjuk vendégeinket fogadni.
 
Karszalagok 2021. június 11-től kaphatóak a Műcsarnok jegypénztárában.
 

2021. június 9. szerda 23:22

nemzeti-szalon.hu

Előző hír