Pataky Klári Társulat | Kivonatok 1,2,3

Az 1,2,3 című előadás három duettből épül fel. Mindhárom kiválaszt egy-egy szálat vagy képet a Pataky Klári Társulat korábbi előadásaiból, és azt szövi tovább, hogy új kontextusba kerülve új történetté váljanak. Minden darab magában rejti sok-sok más darab lehetőségét. ebből kiindulva az előadás úgy építkezik, mint egy izgalmas puzzle korábbi darabok részleteiből.

A három rövid koreográfiában a női-férfi párkapcsolati viszonyokon túlmenően egyetemes emberi helyzetek és kapcsolatok jelennek meg. A küzdés, az elválás, az egymás melletti magányos életek képei sorakoznak fel a tánc nyelvén.

Az 1,2,3 duettjei sajátos mozgásvilággal bírnak, ugyanakkor egyetemes esztétikai minőségre törekednek, bárhol és bármikor érvényes szituációkat jelenítenek meg. A koreográfiák szerkesztése során az alkotó olyan struktúrára törekedett, amely alkalmassá teszi a duetteket arra, hogy az adott helyszínhez, térhez (múzeumok, galériák) és az ott látható alkotásokhoz kapcsolódhassanak.

A Műcsarnok kiállításán, A fény képei – II. Fotóművészeti Nemzeti Szalonban a tér dinamikája, a portrék, az emberi sorsok folyamatábrázolásai ragadták meg az alkotót, ezekre reflektál az előadás. A három duett egy egységes darabba illeszkedik, de önállóságuk révén függetlenül is értelmezhetők.

 

Táncművészek: Bot Ádám, Bujdosó Anna, Lukács Levente, Rácz Réka, Temesvári Zsófia

Koreográfia: Pataky Klári

 

Belépőjegy: 2500 Ft

https://jegymester.hu/production/60498/mucsarnok-pataky-klari-tarsulat-kivonatok-1-2-3/6000571 

2021. szeptember 19. 13:00

Műcsarnok

Jegyek
2021. szeptember 19. 08:30 - 15:30
Előző program

Camera obscura készítő workshop Laczkó Péterrel

2021. szeptember 22. 13:00 - 15:41
Következő program

Fliegauf Bence: Tejút | Előadó: Kormos Balázs