Személyesen | Frissen 2021 | Kazi Roland : Az időtlenség terei

Kazi Roland : Az időtlenség terei

„A Könyvtár olyan gömb, amelynek középpontja bármelyik hatszög, és kerülete felfoghatatlan.”

(Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár)

Az emberiség évezredek óta foglalkozik a tér és az idő problematikájával, a szubjektív emlékezettel, a valóság érzékelésének folyamataival, illetve a végtelenség elméletével. Aki feltekint az égboltra, vagy szembesül a világegyetem és bolygónk számtalan csodájával, szinte törvényszerű, hogy válaszokat akar kapni a létezés örök dilemmáira. A természeti népek különféle babonákkal, hiedelmekkel reagáltak világunk jelenségeire. Ugyanezekre a kérdésfelvetésekre komplex filozófiai rendszerek épültek, számos tudományos vagy kvantummechanikai válasz született. Az ókori gondolkodóktól kezdve napjainkig újabb és újabb elméletek, bizonyosságot nyert vagy azóta cáfolt tézisek léteznek. A hétköznapi emberek, tudósok, írók, költők és képzőművészek felvetései tehát hasonlók, ám válaszaikat mindig különféle módokon, más-más kommunikációs csatornákon fogalmazzák meg. Kazi Roland médiaművészt valamennyi megközelítési mód egyaránt érdekli, kutatásai során ugyanúgy foglalkozik gyermekkora falusi környezetének máig élő hagyományaival és babonáival, ahogy a legkorszerűbb tudományos doktrínákkal és a különféle metafizikai irányzatokkal. Alkotásai a lehetséges valóságérzékelési módokról, a mozgás, a haladás, valamint a tér és az idő cáfolatáról, kifordított rendszerekről és gondolkodásmódról szólnak. Munkái időben és térben történő valódi mozgásokat mutatnak fel, melyek tudományos állításokat bizonyítanak, vagy azok lehetetlenségét mutatják be. Életművében egyfajta folyamatos elmozdulást, fejlődést és tudományos elmélyülést figyelhetünk meg. Kinetikus munkáit térben alkotja meg, melyek sajátos időbeli rendszer és dinamizmus szerint működnek.

Kazi kutatásai gyermekkorának helyszínéről, a szerb határ melletti település, Kelebia környékéről indultak. Az élete során egyre nagyobb városokba, végül Budapestre költöző művész mindvégig igyekezett hű maradni szülőföldjéhez, ragaszkodva a tradíciókhoz, hogy összegyűjtve újraértelmezze azokat. A MOME Média design szakának hallgatójaként egyre inkább érezte a gyökerekhez való visszatérés fontosságát, amit Bukta Imre munkásságának megismerése és a Bukta életművéből a Műcsarnokban 2012-ben rendezett, Másik Magyarország című tárlat élménye is megerősített. A határ menti falu népszokásai jelennek meg Kazi Hiedelemverkli (2014), a Váltott gyermek (2015) és Kicsiny falum (2016) című kinetikus installációiban, illetve A vetés, a Mitmitke és a Reptetés (2014) című videóperformanszaiban. A hiedelemvilág kutatása után a korai képalkotó rendszerek és eszközök történetét tárta fel, amint az Axiómák (2017) című installációjában is látjuk. Ezek után fordult érdeklődése a filozófiai rendszerek, tudományos tézisek mélyebb megismerése felé, hogy azokat az alkotásaiban ötvözze és feldolgozza.

Kazi munkáinak fontos kiindulópontjává vált azon ókori görög filozófiai irányzat, mely szerint az érzékek által alkotott kép félrevezető, a mozgás csak illúzió. Izgalmasnak találja Zénón paradoxonainak vizuális ábrázolását (Akhilleusz és a teknős, az elhajított kő vagy a kilőtt nyílvessző[1]), amelyek a hétköznapi élet gyakorlatában könnyen cáfolhatók. A mozgás illúzióként való bemutatásáról, az idő és a tér megkérdőjelezéséről szóló apóriákból kiindulva Kazi bővítette kutatásait és az irodalmi szövegekre is kiterjesztette. Gondolkodásában így kerülhetnek egymás mellé Platón, Szent Ágoston, Gauss és Albert Einstein elméletei, illetve Jorge Luis Borges esszéi, Leena Krohn Hotel Sapiens és Edwin A. Abbott Síkföld című fikciós regényei. Az ezekből nyert hatalmas ismeretanyagot felhasználva készítette kinetikus installációit, fotó alapú sorozatait.

Tércsavarodás (2017) című művében Einstein relativitáselméletével foglalkozik, a newtoni gravitációs tan továbbfejlesztéseként készített kísérletet mutatja be. A latex anyagra helyezett fémgolyó hatásmechanizmusai jelennek meg a relief jellegű munkákon, amelyek Földünk tér- és időtorzító hatásait modellezik. A Folyamatos jelen (2018) című kinetikus installációban ugyanebben a témában folytatta vizuális kísérleteit. A szakítószilárdságot tesztelő gépek mintájára készített mozgó szobor mechanikája a rugalmas fekete anyagot folyamatosan a tér három irányába feszíti, amely így mint a múlt és a jövő képzetként, illúzióként való értelmezése jelenik meg. Az ipari jellegű, funkcionalista készülék a szubjektum jelenvalóságát szimbolizálja, kifejezve a mindenkori aktuális pillanatban való létezés egyetlen lehetőségét, amelyen kívül nem létezik idő. A kinetikus mű egy háromcsatornás videóinstallációval és egy illúziókeltő, a világ titkairól való tudást elfedő bordó függönnyel egészül ki. A videókban Borges esszéiből és Abbott novelláiból vett részletek vizuális interpretációit látjuk az időről, a térről, a végtelenségről és az emlékezetről.

A Mutoszkópok platóni testekre (2019) című kinetikus szobor a képalkotó rendszerek ősi típusát idézi fel. Az egyszerű mechanikus faszerkezetek olyan képeket pergetnek a szemünk előtt, amelyekből a szemlélő egy táguló, majd összehúzódó síkidom mozgását látja. A lapok forgása közben csak az időben egymás után legördülő pillanatokat vesszük észre, tehát látványként a test síkbeli metszeteit érzékeljük, ami térben sohasem áll össze. Kazi mutoszkópja Abbott írása[2] mellett érvelve azt próbálja bizonyítani, milyen az, amikor az embert egy plusz dimenziótól megfosztjuk, szemléltetve ezzel az észlelés relativitását és a percepciós folyamatok szubjektivitását.

A Relatív helyzetek (2021) című fotósorozat egy golyó lehetséges mozgását illusztrálja a kamera nézőpontváltásai mentén. A különféle erőhatások, amelyek a golyót érhetik, sokféle irányt rajzolhatnak ki. A fotókat hosszú záridővel készítette, a golyó, a tányér és a kamera mozgatása és forgatása során, bemutatva ezzel a foszforeszkáló acélgolyó 12 másodperc alatt bejárt pályáját. Az egymástól függő szituációk és a szubjektum érzékelésének módozatait ábrázolva igyekszik számot adni a különféle nézőpontok egymás mellett való létezéséről.

Kazi Roland képes rá, hogy a bonyolult tudományos téziseket vagy filozófiai állításokat képileg befogadhatóvá tegyen. A művek mögött feszülő tantételekben és textusokban való elmélyülés ugyan segítheti az alkotások befogadását, de azok enélkül, önmagukban is élményt nyújtanak. A többféle megközelítési mód közül mindenki megtalálhatja a tudománynak, az irodalomnak vagy a filozófiának azt a vizuálisan megjelenített szeletét, amelyet a művek szemlélésekor saját felismerésként magával vihet.

Fazakas Réka

a kiállítás kurátora

[1] A kilőtt nyílvessző bármely időpillanatban a levegő egy ismert pontján tartózkodik. Ha ennek a pillanatnak nincs időbeli kiterjedése, akkor a nyílnak nyugalomban kell lennie, hisz „nincs idő” rá, hogy elmozduljon. Ugyanígy a következő pillanatokban is nyugalomban lesz, tehát a nyílvessző mozgása csupán illúzió.

[2] Abott Síkföld című novellájának főhőse a Négyzet, aki a Síkföldön megjelenő gömbből csak a kört képes észlelni.

A Frissen kiállításokkal – immár ötödször – a Műcsarnok az egy-egy térben, egy-egy művész, egy-egy kurátorral megvalósuló egyéni(!) személyes kiállításainak tereit egy időben összenyitja. Az „alkotás géniusza” fel kívánja tárni a tér-idő kereteit. Az átjárható „falak” a festészet, a plasztikai- és médiaművészet szinergiáinak szellemi kaland-élményét kínálják. Mostani tárlatunk pólusain is szeretné rendszerként újraértelmezni az alkotó folyamatokat térben és időben.