Bodonyi Emőke nyitó kurátori tárlatvezetése Farkas Ádám Kőben, fában, fémben című kiállításában, a művész jelenlétében

A kortárs magyar szobrászművészet egyik legkiemelkedőbb, nemzetközileg is elismert képviselője, Farkas Ádám (1944) Kőben, fában, fémben című kiállítása az eddigi hat évtizedes életmű jellegzetes fordulópontjait, formai átalakulásait emeli középpontba. Az 1960-as évektől induló, majd egymást követő alkotói periódusok emblematikus művei mellett a legújabb, köztük a 2024-ben készült plasztikák is láthatóak. Ezek nemcsak az alkotóművészt foglalkoztató legfrissebb szobrászati kérdéseket reprezentálják, hanem a gesztus teremtő értékét kihangsúlyozva elősegítik a korábbi évtizedek munkásságának újraértelmezését.

Farkas Ádám művészetében alapvető tájékozódási mérce a természet és annak törvényszerűségei. Ez kezdetektől fogva végigkísérte egész alkotói pályáján, és fokozatosan vált gondolkodásában egyre tudatosabbá, sőt egy idő múlva sajátos rendszert alkotó művészetelméletének alapjává.

A tárlatvezetés során nemcsak megismerhetjük az egyes alkotások megszületésének körülményeit, hanem lépésről-lépésre követhetjük azt a belső logikát, amely mind a mai napig jellemzi ezt a következetesen alakuló életművet.

A kiállítás kurátora hosszabb ideje foglalkozik Farkas Ádám munkásságával, számos jelentős kiállítás rendezésében közreműködött, és a művészről szóló, 2017-ban megjelent monográfia szerzője. 

 

https://mucsarnok.hu/farkas_adam

 

fotó: Deim Balázs

Farkas Ádám szobrászművész és Bodonyi Emőke művészettörténész a művész legújabb, a Kényes egyensúly című szobra mellett.

 

Belépés: aznapi kiállítási jeggyel

Vendégeket regisztrációhoz kötötten, korlátozott számban tudunk fogadni a programon.

Regisztráció: murka.ilona@mucsarnok.hu

2024. október 19. 16:00 - 19:00

Műcsarnok

Jegyek
2024. október 19. 10:30 - 12:00
Előző program

Csak Lazán! művészetpedagógiai program felnőtteknek | Utóképek | Ismerkedés Keserü Ilona munkáival

2024. november 3. 16:00 - 17:00
Következő program

Garami Gréta nyitó kurátori tárlatvezetése A kor falán | Kulinyi István naplója c. kiállításon