Süveg Márk Saiid virtuális tárlatvezetése | Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton

premier: 2020. május 24., 16 óra

A Műcsarnok, Juhász Anna, Orvos-Tóth Noémi és Fodor Tamás után felkérte Süveg Márk "SAIID" slammer-t, költőt, hip hop előadót is, hogy otthonából kalauzolja a vendégeket Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton c. kiállításában, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült különleges képi világával varázsolja el a látogatókat.
Képernyő elé várunk minden érdeklődőt Süveg Márk Saiid rendhagyó, virtuális tárlatvezetésére otthonról június 7-én, vasárnap 18.00 órakor.
A kiállítás virtuális sétája a http://mucsarnok.hu/panoramafoto/ventura/ címen tekinthető meg, a virtuális tárlatvezetést itt tesszük közzé a megjelölt időpontban.
Paolo Ventura Velencéje ismerős és mégis idegen. Az a benyomásunk, hogy talán csak a képzeletben létezett, pedig minden eleme annyira valóságos. Akárcsak maga a történelem, a közös múltunk. A különös, nyomasztó, félelmetes emlékekről gyakran szeretnénk azt hinni, csak rémálmokban léteznek. Hogy a múltat elszenvedők talán csak egy álomszerű bábszínház kicsiny figurái voltak, nem pedig hús-vér emberek. (részlet Szarka Klára kurátori szövegéből) 

2020. június 7. 18:00
Jegyek
2020. június 5. - június 30.
Előző program

Most a DERKÓ-sok beszélnek 4 | virtuális tárlatvezetés | Gulyás Andrea Katalin, Kincses Előd, Jagicza Patrícia Linda, Máriás István aka Horror Pista

2020. június 27. 16:00 - 17:00
Következő program

Dr. Kucsera Tamás Gergely virtuális tárlatvezetése | Szabadjáték